November 20-án, pénteken idén is megnyitja kapuit a közismert téli vidámpark és karácsonyi vásár, a Winter Wonderland, aminek minden évben milliók járnak a csodájára, nem véletlenül, ugyanis a hangulata egyszerűen szuper.
2015-ben is változatos, jó kikapcsolódást és igazi karácsonyi hangulatot ígér a Winter Wonderland, ami ahogy azt már megszokhattuk a londoni Hyde Park-ban várja péntektől a látogatók tömegeit. Aki esetleg még nem hallott volna róla, ez egy hatalmas területen fekvő karácsonyi vásárral egybeépített vidámpark, olyan extrákkal, mint koripálya és sörsátor, amiben még élő koncertek is vannak. Minden évben milliók látogatják az ország, és a világ minden pontjáról.
Idén november 20-tól egészen január 3-ig élvezhetjük a park nyújtotta kiváló téli kikapcsolódási lehetőségeket. Családdal, barátokkal és párunkkal is egyaránt megtalálhatjuk a számításainkat, akár romantikázni, egy jót forralt borozni, ajándékokat vásárolni, vagy korcsolyázni akarunk. Ráadásul a vidámpark tele van vicces és félelmetes dolgokkal, amikre fel lehet ülni, és esetenként akár 2-3 percig is repülni, pörögni, forogni és sikítani vagy épp némán az életünkért fohászkodni. Viccen kívül van néhány olyan dolog, aminek pusztán a nézésétől felugrik a pulzusod, nemhogy ha még rajta is ülsz. Lesz még cirkuszi sátor rendes cirkuszi előadással, óriáskerék, jég bár, és sok-sok érdekes dolog, amivel akár több estét is el lehet tölteni.
Persze, akinek az adrenalin bomba nem pálya, az lövöldözhet, célba dobhat, tükrök közt barangolhat, hátha jól eltéved, és hasonlók, vagy be is ülhet iszogatni, eszegetni. Rengeteg féle étel kapható, a tipikus karácsonyi kajáktól, az ételkülönlegességekig. Sőt még spéci magyar dolgokat is találtunk tavaly, mint a kürtőskalács, és a lángos. Ezek minden bizonnyal idén is megtalálhatók lesznek.
A Winter Wonderland-re a belépés Ingyenes, persze odabent mindenért fizetni kell, de, bár ez szubjektív vélemény, szerintünk ilyenkor Karácsonykor ez egy tipikusan olyan hely, ahol igazán jól érezhetjük magunkat és ezért megéri az árát. November 20-án du. 5 órakor fogja megnyitni a kapuit, az összes többi napon 10:00-tól este 22:00-ig lesz nyitva.
Infó, weboldal, és Jegy vásárlás (nem belépő, hanem az egyes vidámparki dolgokra, a korcsolyapályára és hasonlókra lehet jegyet váltani, ha nem akarsz sorban állni)
- Helyszín: Hyde Park, London, W2 2UH
- Metrómegálló: Hyde Park Corner vagy Marble Arch
- Telefonon: 0300 061 2000
Néhány jó tanács!
Öltözz fel: Sokan mondják, hogy az alkohol öltöztet, de azért javasoljuk, hogy öltözzetek be rendesen, mert tartósan fogtok a hidegben sétálgatni, ücsörögni, sőt a vidámparki „rémisztő szerkezetekre” felülve nagyon könnyen meg lehet fázni. A forralt bor, meleg ruha kombináció egy tesztelt és bevált formula! Na, ennyit az anyáskodásról!
Vigyél készpénzt: Legyen nálunk elegendő készpénz, mivel, habár lesznek kihelyezett automaták, nem ingyenes a pénzfelvétel, hanem 1 fontot charge-ol, keresgélni kell őket, mert el vannak dugva, és még rendszerint sor is áll.
Vedd meg a jegyeket előre: már elmondtuk párszor, hogy a Winter Wonderland területére a belépés INGYENES, de a látványosságok közül sok (szinte mind) fizetős, és mindenhol sor áll, főleg, ha olyankor megyünk, amikor sokan vannak, ezért érdemes előre megvenni ezeket. Persze, csak ha tudjuk, hogy mit akarunk.
Hétvégén tömeg van: A taktika egyszerű. Ha el akarod kerülni a nagy tömeget, akkor két dolgot kell megjegyezni. Este 6 után sokan vannak, és hétvégén egész nap sokan vannak. Hétvégén, este hat után tehát NAGYON sokan vannak, így akit idegesít a tömeg, az menjen máskor.
Próbáld ki a spéci kajákat: Ha már ott vagyunk, érdemes kipróbálni mindent, ami szimpatikus. Az emberek rendszerint 1-szer, maximum 2-szer mennek ki évente, így jó eséllyel, ha most, amikor ott leszel, nem próbálsz ki valamit, várhatsz rá egy évet. Nagyon sok finom étel lesz, el se akarom kezdeni felsorolni. A legegyszerűbb taktika az orrunk segítségével belőni az irányt, és a célhoz érkezve szemre kiválasztani a legszimpatikusabb dolgot. Érezzétek jól magatokat! Forrás: http://www.visitlondon.com/
- Itt csatlakozhatsz a HuNglia Facebook csoporthoz (12,300fő), és hivatalos oldalunkhoz (15,700fő).
- Próbáld ki új szolgáltatásunkat, a Hunglia keresőt.
- Így tudsz a mobilodon HuNglia ikont elhelyezni, hogy közvetlenül elérd oldalunkat.
- Ha van egy érdekes, hasznos, tanulságos angliai magyar sztorid, küldd el: info@hunliaonline.com