Óriási TV-s baki a brit híradóban: Pi**nak hívták a brit külügyminisztert élő adásban 1

A BBC csatorna egyik bemondója egy finoman szólva is kellemetlen hibát vétett élő adásban. Apró nyelvbotlás volt csupán, de azok közül viszont az egyik legemlékezetesebb, ugyanis sikerült Jeremy Hunt, brit külügyminisztert valami egészen más névre keresztelnie.

Óriási TV-s baki a brit híradóban: Pi**nak hívták a brit külügyminisztert élő adásban 3

Carrie Gracie a rövid hírek felolvasása közben ugyanis véletlenül azt mondta, hogy p*na, miközben arról számolt be, hogy a brit kormány hogyan reagált Nazanin Zaghari Ratcliffe éhségsztrájkjára. A bemondó a felolvasott szövegben a brit külügyminiszter nevét mondta ki rosszul, és igaz csak egy betűt tévesztett, de így a szó már egészen mást jelent.  Jeremy Hunt helyett ugyanis a hölgy Jeremy Cunt-ot mondott, ami magyarra fordítva igen sok minden lehet, de leggyakrabban p*nának fordítják.

Ez egyébként az egyik legdurvább káromkodás a brit nyelvben, és a tény hogy élő adásban a BBC-n a külügyminiszter nevének kimondásakor sikerült összehozni, méltán emeli ezt az „apró” bakit a történelem legjobb televíziós bakijai közé.

Az eredeti szöveg így hangzott: “The British government has repeatedly called for her release…  The Foreign Secretary Jeremy C*nt has summoned the Iranian ambassador to discuss the issue.” Természetesen videó is van róla amit pedig itt tekinthet meg mindenki:

Gracie pechére volt aki felfedezte a bakit, és azonnal fel is került a youtube-re és több más közösségi oldalra is, ahol elképesztő sebességgel terjed. Több kommentelő szerint is ez a valaha volt legviccesebb bemondós baki. Persze azért lehet válogatni ugyanis bőven volt már a történelemben más hasonlóan vicces eset:

https://www.youtube.com/watch?v=q9j6QM7JBnw

Persze voltak olyanok is, akik azzal viccelődtek, hogy a bemondó igazából nem is hibázott. Úgy tűnik nem mindenki kedveli annyira Mr. Hunt-ot. A legviccesebb azonban, hogy nem ez volt az első eset, hogy ez megtörtént a külügyminiszterrel. 2018-ban ugyanis a Radio 4-on Justin Webb elkövette ugyanezt a hibát, igaz az nem televíziós adás volt.              Értesülj az angliai hírekről azonnal, facebookon való keresgélés nélkül: katt alul a csengő ikonra, majd a csatlakozásra   Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után