’Októberre vége lehet a koronavírus járványnak Nagy-Britanniában’ – Neil Ferguson 1

Nagy-Britanniában a Covid-19 járvány három hónapon belül nagyjából véget fog érni – nyilatkozta egy vezető járványügyi szakember a keddi nap folyamán. Neil Ferguson professzor az egekbe magasztalta az Egyesült Királyság oltási programját, amely elmondása szerint „alapjaiban változtatta meg a járványhelyzet egyenletét” a betegség ellen vívott küzdelemben.

’Októberre vége lehet a koronavírus járványnak Nagy-Britanniában’ – Neil Ferguson 3

A szigetország területén mostanra több, mint 37 millióan vannak már túl a második oltásukon is.

„Az oltások hatása óriási volt a kórházi ápolásra szorulók és a halálesetek kockázatának csökkentésében, és tényleg úgy gondolom, hogy szeptember / október végére már leginkább csak emlegetni fogjuk a járványt. Még mindig velünk lesz a Covid, még mindig lesznek olyan emberek, akik meghalnak a Covidtól, de a pandémia nagy részét addigra már magunk mögött tudhatjuk majd.” – mondta a BBC Radio 4 Ma című műsorában.

Ferguson professzor, a Sürgősségi Tudományos Tanácsadó Csoport (SAGE) tagja, akit Lockdown professzor néven is emlegetnek, mivel munkája kulcsfontosságú volt a 2020 márciusi első lezárás során, úgy véli, hogy az esetek száma most tetőzik, és innen már javulni fog a helyzet. Ő és Kit Malthouse miniszter azonban ma reggel még mindig óvatosságra intettek, mivel a korlátozások múlt hétfői megszüntetése után új csúcsra lehet számítani a fertőzöttek számát illetően. Ez azért van mert az emberek még mindig nem kerülnek közvetlen kapcsolatba napi szinten annyi másik emberrel mint a pandémia előtt.

A Imperial College London epidemiológusa nemrégiben azt jósolta, hogy a Covid-fertőzöttek száma elérheti a napi 100 000-et, de akár a 200 000-et is, bár hangsúlyozta, hogy ez elég valószínűtlen. Hétfőn egy nap alatt durván 25 000 új fertőzöttet regisztráltak a szigetországban, ami azt jelenti, hogy az elmúlt bő egy hétben az esetszám durván a felére esett vissza. Sajnos azonban ez még felkúszhat magasabbra, mivel a korlátozások feloldásának hatása csak hetekkel később lesz érezhető.

Eközben Angliában és Walesben összesen 218 ember halt meg a Covid-19 miatt a július 16-án véget érő héten. Ez az érték 19%-kal magasabb az előző heti adatnál és egyben április vége óta a legmagasabb heti halálozási statisztika. Reméljük Neil Ferguson professzornak lesz igaza, és a járvány októberre szinte teljesen a múlté lesz.        Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után