Nagyszerű hír: Újabb adócsökkentések jöhetnek emberek millióinak Nagy-Britanniában 1

Jeremy Hunt, brit pénzügyminiszter a márciusi költségvetés előtt nagyszerű híreket kapott, miután kiderült, hogy decemberben a vártnál kevesebb volt az államadósság és az ezzel kapcsolatos kiadások.

Nagyszerű hír: Újabb adócsökkentések jöhetnek emberek millióinak Nagy-Britanniában 3

A pénzügyminiszter ennek fényében azt ígérte, hogy idén tavasszal újabb „kedvezmények” jöhetnek az adófizetőknek, mivel több mozgástere lesz az adók csökkentését illetően. A brit kormány a múlt hónapban kevesebb hitelt vett fel, mint bármelyik decemberben az elmúlt négy évben, de az államadósság továbbra is történelmi csúcson van a hivatalos adatok szerint.

Az Országos Statisztikai Hivatal (ONS) szerint az állami szektor nettó hitelfelvétele elérte a 7,8 milliárd fontot a hónap során. Ez körülbelül fele, azaz 8,4 milliárd fonttal kevesebb, mint egy évvel korábban, arról nem is beszélve, hogy a szakértők 11,4 milliárd fontos eredményt vártak.

Az alacsonyabb inflációnak köszönhetően pedig a kormány által a hitelekre fizetett kamat 2023 decemberében 4 milliárd font volt, ami pedig 14,1 milliárd fonttal kevesebb, mint egy évvel korábban. A Resolution Foundation szervezet szerint Hunt úrnak ez éppen időben jött jó hír a márciusi költségvetés előtt.

Cara Pacitti vezető közgazdász a következőket mondta: „A vártnál alacsonyabb infláció a tavalyi év végén csökkentette az adósságkamatköltségeket, és a pénzügyminiszternek megfelelő fiskális lendületet ad a márciusi költségvetése előtt.”

Ruth Gregory, az Egyesült Királyság egyik vezető közgazdásza szerint ez valószínűleg lehetővé teszi majd Hunt számára, hogy 2024 áprilisában évente körülbelül 6 milliárd fontért befagyasztja az üzemanyagadót, de talán ennél több, a választóknak kedvező intézkedést is bejelenthet. Hozzátette, hogy a jövedelemadó 1 százalékponttal történő csökkentése évi 6,9 milliárd fontba kerülne, és az is egy olyan lépés lehet, amelyet sokan fogadnának örömmel.”

Úgy gondolják, hogy Hunt úr a személyi adók csökkentését választja, akár a társadalombiztosítás, akár a jövedelemadó módosítása révén, hogy a választók kedvére tegyen az ősszel esedékes választások előtt, mivel a toryk nagy lemaradásban vannak a közvélemény kutatások szerint a munkáspárt mögött.

Rishi Sunak azt is megígérte, hogy „tovább kedvezmények jönnek” márciusban, miután a kormány novemberi őszi költségvetésében csökkentette a társadalombiztosítás mértékét. De több szakértő is arra figyelmeztetett, hogy az alacsonyabb infláció várhatóan alacsonyabb adóbevételeket is jelent, ami befolyásolja, hogy Hunt úrnak mekkora mozgástere lesz.

A teljes nettó államadósság pedig még mindig 2,69 billió font volt az év végén, ami a gazdaság méretének, vagyis a bruttó hazai terméknek (GDP) körülbelül 97,7 százaléka. A nettó hitelfelvétel múlt havi csökkenése ellenére az adósság a GDP-hez viszonyítva 1,9 százalékponttal még így is meghaladja a tavaly decemberi értéket, és még mindig az 1960-as évek eleje óta nem látott szinten van, ezt ne felejtsük el.    Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után