A „The Independent” közvélemény kutatása szerint, a szavazók 55%-a arra akar szavazni a júniusi népszavazáson, hogy Britannia elhagyja az EU-t.

EU-referendum-ballot-paper-638210

A kutatás eredményében az áll, hogy 10 ponttal lekörözték a kilépés mellett szavazók a maradás mellett kampányolókat.

A 2000 résztvevővel készített internetes közvélemény kutatás szerint — amelyet az ORB végzett —, 55%-uk úgy hiszi, hogy az ország ki fog lépni az EU-ból (amely 4 ponttal több, mint az áprilisban készített előző kutatásban mértektől), amíg 45%-uk maradni szeretne (amely 4 ponttal lett most alacsonyabb). Ezek az általános előrejelzések.

A közvélemény kutatók azt is meg akarták vizsgálni, hogy mennyire hajlandóak az emberek elmenni a szavazásra, hiszen, a tényleges szavazók fogják eldönteni a népszavazás eredményét. Kiderült, hogy a Brexitet támogatók 48%-a határozottan el fog menni szavazni, amíg a maradást támogatók 66%-a állította ugyanezt. Egy hasonló kutatás szerint, tavaly még a kilépés mellett voksolók tábora volt gazdagabb, akik 10 ponttal vezettek a maradás mellett kampányolók ellen. Most ez az arány megváltozott.

A kutatás szerint, az eddig igen erősen a Brexitet pártolók közül egyre többen szavaznának a maradás mellett. Ez az arány mára 56%:44%, amely ugyan még mindig a kilépést támogatók táborát erősíti, de jelentős előrelépést mutat a maradást támogatók csoportjában. A tory pártiak esetében, 38% szavazna a maradás, 62% pedig a kilépés mellett.

Úgy tűnik, sokan készen állnak arra, hogy a Brexitre szavazzanak, még akkor is, ha a közvélemény kutatás szerint, úgy gondolják, hogy ez kockázatos lehet, mivel szerintük a gazdaság fontosabb, mint a bevándorlás kérdése.

Az egyetlen megnyugvást a maradás mellett kampányolók számára az jelenti, hogy amikor megkérdezték a részt vevőket arról, hogy szerintük mi lesz a népszavazás eredménye, 52%-uk azt válaszolta, hogy szerintük a maradás fog győzni, 48% pedig azt, hogy a kiválás.

A kutatás kiemeli az erős generációs különbségeket is az EU-t illetően. 10-ből 7-en, akik 18-24 év közöttiek, a maradást támogatják, míg 30% a kiválás mellett szavazna. Az 55 évesek és ennél idősebbek leginkább a Brexitet támogatják (64%). Döntően, a 18-24 éves korosztály fele (56%) mondja azt, hogy ők biztos, hogy elmennek szavazni, míg az 55 évesek és ennél idősebb korosztály 80%-a állítja ugyanezt.

Az EU-ban való maradást támogatók legnagyobb aránya Skóciában van (60%). Londonban, ahol eddig a maradás tábora nagyon erős volt, mára csak 44% szavazna az EU, 56% pedig a Brexit mellett. Ez a részvételi arány tényezőjének köszönhető, ugyanis, a londoniak 66%-a mondja csak azt, hogy ők határozottan részt fognak venni a szavazáson. Ez a legalacsonyabb részvételi arány a régióban.

A Brexit esetén történő gazdasági változások, amelyek az otthonokat sújtják majd, úgy tűnik, hatással vannak a szavazókra. Az ORB szerint, 10 konzervatív szavazóból 8 gondolja úgy, hogy az EU elhagyása kockázatokkal fog járni, és 19% gondolja azt, hogy nincs ebben semmi kockázatos. Azonban, mégis, mindkét tábor kész arra, hogy vállalja a kockázatokat.

Hasonlóképpen, a szavazók 52%-a ért egyet azzal, hogy leginkább, a gazdaság kérdését veszik figyelembe a döntésük meghozatalakor, mint a migrációért. Ebben 37% nem ért egyet.

10 résztvevőből 7-en gondolják azt, hogy a kampány eddig túlzottan negatív volt, amivel csak 15% nem ért egyet.

4-en gondolják úgy a 10-ből, hogy bármilyen eredménye is lesz a népszavazásnak, nem lesz hatással a mindennapi életükre. Ezzel többen (44%) nem értenek egyet.

Maradjon az Egyesült Királyság az EU tagja, vagy lépjen ki belőle?

A szavazás részvételi arányát tekintve:

  Most Áprilisban
Maradjon 45% 49%
Váljon ki 55% 51%

 

Összesített számok, nem véve figyelembe a részvételi arányt

  Most Áprilisban
Maradjon 47% 50%
Váljon ki 53% 50%

 

Ezt gondolják az emberek a népszavazás eredményéről (általános előrejelzés)

Marad 52% 49%
Kiválik 48% 51%

 

Ön szerint, mennyire kockázatos az EU-ból való kilépés?

Nagyon 26%
Kicsit 55%
Egyáltalán nem 19%

 

Amikor azon gondolkodik, hogy hogyan szavazzon, a gazdaság kérdését fontosabbnak tartja-e, mint a bevándorlásét?

Igen 52%
Nem 37%
Nem tudom 11%

 

Attól függetlenül, hogy a maradás vagy a kilépés mellett döntünk, az eredménynek nem lesz nagy hatása mindennapi életünkre

Egyetértek 40%
Nem értek egyet 44%
Nem tudom 17%

 

Szerintem, eddig a kampány túl negatív volt

Egyetértek 69%
Nem értek egyet 15%
Nem tudom 15%

 

Forrás: www.independent.co.uk

[fblike]

Ugrás a HuNglia főoldalára