"Nagy-Britannia kapni fog egy második esélyt, hogy megfordítsa a Brexitet" - a maradáspártiak új vezetője 1

Az egyik fő maradáspárti diplomata azt mondta, hogy a brit nép még kaphat egy “második esélyt”, hogy a Brexitet megfordíthassa, vagy megváltoztathassa.

brexit

Lord Malloch-Brown, egykori ENSZ helyettes főtitkár azt mondta, hogy “nem szégyelli” kijelenteni, hogy meg akarja változtatni az Európai Unió elhagyására vonatkozó döntést, és szerinte a szavazók máris elkezdték meggondolni magukat a múltévi véleményükhöz képest.

Az első interjúk egyikében, amikor elkezdte a Brexit ellen irányuló erőfeszítéseket, a munkáspárt korábbi külügyminisztere azt mondta, hogy az emberek elkezdték észrevenni, hogy “súlyosan félreinformálták őket” a kilépés jelentőségéről és következményeiről.

Ráadásul egyre több vezető politikus nyilatkozik negatívan a Brexitről – például Lord Heseltine, aki azt mondta, hogy a Brexit károsabb lenne, mint Jeremy Corbyn kormányzása, vagy ott van Tony Blair, aki azt mondta a munkáspártnak, hogy hagyjanak fel a zavaros és téves állásfoglalásaikkal a Brexittel kapcsolatban, különben szavazókat veszíthet el.

Lord Malloch-Brown erőfeszítéseket tesz arra vonatkozóan, hogy összehangolja a Brexit-elleneseket számos különböző csoportból az Open Britain és a Best for Britain segítségével – annak reményében, hogy megváltoztathatják a közvéleményt, mielőtt a végső döntésre kerülne a sor.

"Nagy-Britannia kapni fog egy második esélyt, hogy megfordítsa a Brexitet" - a maradáspártiak új vezetője 3

A maradáspártiak reményei szerint emellett a „konzervatív lázadók” erőfeszítései segíthetnek abban, hogy a képviselők számára “értelmes szavazást” tudjanak kiharcolni a Brexit tárgyalások végeredményéről.

Lord Malloch-Brown elmondta a BBC-nek: “Azt hiszem, az emberek mostanra igencsak kezdik meggondolni magukat… bár egyetértek abban, hogy nem változtatták meg olyan drámai módon a véleményüket, mint ahogyan azt szeretném látni. De ez változik, mert közben (a nagy bizonytalanság miatt) folyamatosan romlik a gazdasági helyzet. Azt hiszem, az emberek kezdik megérteni, hogy az eredeti népszavazás előtt súlyosan félreinformálták őket.”

Azt is hozzátette, hogy „politikai öngyilkossággá” vált elismerni, hogy valaki kedveli Nagy-Britannia európai szomszédjait, pedig sokan titokban csodálják a kontinensen dolgozó társaikat.

Amikor azt kérdezték, hogy a Brexit leállítható-e, Lord Malloch-Brown azt mondta: “Igen, hiszen lesz egy értelmes szavazás októberben. A kormány veresége esetén ez simán vezethet egy második népszavazáshoz vagy egy újabb választáshoz – bármely módon, de egy második esélyhez.”

Azonban Digby Jones volt kereskedelmi miniszter szerint, ha a Parlament megpróbálja majd megváltoztatni az emberek akaratát, akkor zsarnoknak tűnhet.

Az ex-CBI vezető azt mondta: “Nem akarhatjuk, hogy a Parlament zsarnokként működjön, szembe menve valamivel, amit a brit nép választott. Azt hiszem, mélyen belül leginkább arra szavaztak, hogy Brüsszel és Berlin ne mondják meg nekik, hogy mit tegyenek. Úgyhogy óvatosan azzal, hogy mit kívánunk”     Értesülj a friss hírekről azonnal, keresgélés nélkül: katt alul a csengő ikonra, majd feliratkozás  Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után