David Davis minden parlamenti képviselőt felháborított, amikor kijelentette: van rá esély, hogy semmiféle szavazás nem lesz már, amiben megkérdeznék őket a Brexitről a kilépés dátuma előtt.
A Brexit államtitkára szerint ugyanis a tárgyalások a legutolsó másodpercig tartani fognak 2019-ben, és az egy „elképesztően izgalmas napnak ígérkezik”. Ekkor kérdezték meg, hogy ez azt jelenti-e, hogy a parlamenti szavazás már csak a kilépés után történik meg. Azt felelte, hogy „igen, ez lehetséges”.
A kijelentés nagy felháborodást váltott ki, ugyanis Theresa May többször is megígérte már, hogy a parlamenti képviselők szavazhatnak majd a hivatalos elszakadás előtt. Bár azt is mindig hangsúlyozta ezzel kapcsolatban, hogy magát a folyamatot megvétózni nem tudják majd. Eközben azonban több párt képviselői is próbálják elérni, hogy a Brexit számláról muszáj legyen szavazni a parlamentben, így adva több beleszólást az ügybe a döntéshozó szervnek. Emellett olyan kiegészítést is megpróbálnak kieszközölni, ami meg tudná akadályozni a kilépést és ezáltal a teljes összeomlást abban az esetben, ha a tárgyalások kudarca fulladnak.
Theresa May egyébként nem sokkal később azt reagálta, hogy ő nyugodt, és bízik benne, hogy sikerül szavazni a brexit tárgyalások eredményét illetően, de ő sem merte azt mondani, hogy garantálja, hogy lesz parlamenti szavazás (amit egyébként már beígértek) a kilépés előtt.
A képviselők arra számítottak, a következő év vége felé kérdezik majd meg őket a Brexittel kapcsolatban – ez az EU által előírt határidő a megállapodásra, hogy legyen idő a bürokratikus beiktatásra -, azonban Davis a kijelentésével felrúgta ezt a menetrendet. Figyelmeztette az Alsóházat, hogy a végső megállapodás aláírására akár a kilépés előtti éjjel 23:59-kor is sor kerülhet, vagy még később, ha megállítják az órát. „Arra számítok, hogy pontosan ez fog történni” – mondta. „Nagyon izgalmas percek lesznek mindenkinek, aki nézi.
Ekkor kérdezték meg, hogy akkor ebbe hogy fér bele a parlamenti szavazás. Ekkor jelentette, ki, hogy bizony ez eltolódhat majd 2019 március 30 utánra – amikor az UK már kilépett az Unióból. Azt még hozzátette, hogy azért reméli, megtudnak egyezni egy átmeneti megállapodásban még a következő év első hónapjaiban – persze csak amennyiben sikerülne már dűlőre jutniuk a válási számlával kapcsolatban. Theresa May azonban közben kijelentette, hogy csak akkor haladnak ezzel tovább, ha már beszéltek a dolgokról a kereskedelemmel kapcsolatban.
A miniszterelnök Davis kijelentése óta nem cáfolta meg azt, hogy elmaradhat a képviselők szavazása, csupán azt mondogatta, hogy a Lisszaboni szerződésben előírt időrendet kell majd tartaniuk. Ennek ellenére azonban „nagyon bizakodó a haladással kapcsolatban, hiszen mindkét fél érdeke, hogy időben megállapodásra jussanak”.
David Davis kijelentése a „rettentően izgalmas utolsó pillanatokról” bizonyára felbőszíti az ország gazdasági vezetőit, akik vállalkozásaik miatt már nagyon rég követelnek tiszta és világos információkat. Az uniós polgárok se lehetnek nyugodtabbak, főleg mivel May azt is elutasítja, hogy garantálja egyelőre az ő helyzetüket. Arról nem is beszélve, hogy több nagy bank is fenyegetőzik azzal, hogy a központját áthelyezi Londonból Dublinbe, Frankfurtba vagy Párizsba jövő tavasszal, ha addig nem tudják majd biztosan, mi várható.
Davis azt is elhintette, hogy ha nem születik megállapodás a vámokkal kapcsolatban, az a franciák hibája lesz, és nem a briteké. Kijelentette ugyanis, hogy a brit vámrendszer kész lesz 2019 márciusáig, azonban „Franciaország nem fektet bele eleget”, ami megint egyhelyben toporgáshoz vezethet majd.
Arra a kérdésre, hogy mit kellene majd Michel Barniertől kérdezni a sajtótájékoztatókon, azt mondta, hogy jó lenne megtudni, mit is ért a „kellő mértékű haladás” alatt, amit a tárgyalásokról elvár azelőtt, hogy áttérnek a kereskedelmi kérdésekre. Igaz, ez nem nagy titok – az Unió már rengetegszer tisztázta, hogy először a pénzügyi rendezésről, az uniós polgárok jogairól, és az ír határról akar megállapodni. Forrás Hirdetőknek: info@hungliaonline.com