Az alacsony jövedelműek számára igénybe vehető legismertebb támogatás, és a bevándorlók által igénybe vehető többi támogatás kritériumait tervezi szigorítani a brit kormány. Itt egy összefoglaló, hogy mi az a Tax Credits, és mi fog változni.
Mi az a Tax Credits?
A tax (adó) szó ne zavarjon meg senkit, ugyanis ennek a támogatásnak az igénybe vételéhez nem szükséges adóznunk. Ez a támogatás gyakorlatilag az adófizetők által befizetett adók egy részének az újraelosztása, vagy visszaosztása a rászoruló családok, vagy személyek számára. Rendszerint gyereket nevelő családok, induló egyéni vállalkozók, és más alacsony keresetű emberek vehetik igénybe. A támogatásnak köszönhetően a szegénységben nevelkedő gyerekek aránya Nagy-Britanniában az elmúlt 15 év során 35%-ról 19%-ra esett vissza. Érdekességként nem árt tudni, hogy a brit, jólétre szánt 2015-ös 220 milliárd fontos költségvetésnek mintegy 14%-át költi erre az állam, ami nagyjából 30 milliárd font a 2015/16-os év során.
Jelenleg 4.5 millióan veszik igénybe az országban, akik közül 4 milliónak gyereke van. Az éves átlag, amit igényelnek jelenleg £6,340, de ennél jóval többet is lehet kapni.
Hogyan tudjuk igényelni?
Kétféle lehetőség van, ami kézenfekvő:
- az online igénylés az egyik
- a Tax Credits Office felhívása telefonon a másik, melynek elérhetősége 0345 300 3900
Ha telefonon hívjuk őket, legyen kéznél pár dolog:
- National Insurance számunk
- Mennyi volt az éves kereseted az elmúlt adóévben
- Információ esetleges más támogatásokról amiket igénybe veszel
- Heti óraszám, amit átlagosan dolgozol
- Gyermekgondozásra elmenő kiadások összege
Két fontos megjegyzés az igénylés kapcsán megjegyzendő. Az egyik, hogy a kitöltendő űrlapok postán nagyjából két hét, mire megérkeznek, a másik pedig, hogy amennyiben hanyagul töltjük ki a jelentkezési lapot, vagy szándékosan hamis információt adunk meg, és ez kiderül, a kiszabható bírság maximális összege £3,000 is lehet, így érdemes odafigyelni.
Alacsony jövedelem után igényelhető támogatás (Working Tax Credit)
Akkor igényelheted, ha 25 éves kort betöltötted, vagy 16-24 éves vagy (gyerekkel, vagy pedig hátrányos helyzetű), és legalább heti 30 órát dolgozol, amiért fizetést is kapsz, ami nem halad meg egy megadott szintet. Az alap összeg, ami igényelhető £1,960 évente, de ennek az összege a körülményektől, és a helyzetedtől függően változhat. Rendszerint kapsz hozzá kiegészítésként még valamennyit, attól függően, hogy melyik kategóriába tartozol.
Kategóriák, és az értük járó éves extra az alap összegen felül:
- Pár esetén £2,010
- Egyedülálló szülő esetén £2,010
- Legalább 30 órában dolgozó személynél £810
- Hátrányos helyzet, fogyatékosság esetén £3,090
- Súlyos fogyatékosság esetén £1,330 + £3,090
- Fizetsz a gyermekgondozásért, akkor heti £122.50 1 gyerek után, és £210 2 vagy több után
Az összeget 4 hetente fogják utalni a számlánkra, rendszerint az igénylés dátumától az adott adóév végéig.
Itt a kalkulátor, amivel ki tudod számolni, mennyire vagy jogosult. Részletesebb infó itt.
Gyermek után igényelhető támogatás (Child Tax Credit)
Minden olyan gyermek után jár, akiért mi vagyunk a felelősek és nem töltötték be a 16 éves kort. Ahhoz, hogy ezt a támogatást igénybe vegyük, nem kötelező dolgoznunk. Az alapösszeg, amit kaphatunk £545 évente, de ennek az összege a körülményektől, és a helyzetedtől függően változhat. Rendszerint kapsz hozzá kiegészítésként még pluszban valamekkora összeget, attól függően, hogy melyik kategóriába tartozol.
Kategóriák, és az értük járó éves extra az alap összegen felül:
- Minden egyes gyermek után £2,780
- Minden egyes hátrányos helyzetű, sérült gyermek után £3,275 + £2,780
- Minden egyes fokozottan hátrányos helyzetű, sérült gyermek után £3,275 + £2,780 + £1,325
Az összeget 4 hetente fogják utalni a számlánkra, rendszerint az igénylés dátumától az adott adóév végéig.
Itt a kalkulátor, amivel ki tudod számolni, mennyire vagy jogosult. Részletesebb infó itt.
Milyen változtatások esedékesek?
2017 áprilisától csak az első két gyermek után jár a „Child Tax Credit”, a harmadik, vagy további gyermekek után már nem. Az HMRC adatai szerint jelenleg 870,000 olyan család van az országban, akik kettőnél több gyermek után kapják a támogatást.
A brit kormány továbbá be akarja vezetni, hogy a bevándorlóknak csak 4 év eltelte után járjanak a támogatások, ezt is beleértve. Ehhez azonban EU-s jogszabályok módosítására is szükség lenne, amihez viszont a többi tagállam beleegyezése is kell. A kormány így nemcsak a bevándorlók, de a brit lakosság ellenszenvét is kivívja, ha ezt a tervet viszik végig, ugyanis ezzel az összes 22 év alatti brit állampolgárral is kitolnak, akik igénylik a támogatást. Forrás