Az eddigi egyik legnagyobb angliai magyar esemény készülődik Londonban 1

Nagyszabású magyar rendezvény lesz Angliában. Szeretettel várjuk minden kedves vendégünket a III. Magyar Kultúra Napjára. A további részleteket lejjebb olvashatjátok.

Az eddigi egyik legnagyobb angliai magyar esemény készülődik Londonban 3

 

Első fesztiválunkat 2011. októberében rendeztük meg közös szervezésben a West Ealing Art Scene szervezettel, az Ealingi Bevásárló Központban. A rendezvény sorozat többek között helyt adott Liszt Ferenc születésének 200.  évfordulója alkalmából szervezett komolyzenei koncertnek és egy hangulatos magyar vásártérnek.

Második alkalommal 2015. júniusában, a Victoria Embankment Gardens-ben szerveztünk egy fergeteges rendezvényt, ahol a Hunique néptánc csoportnak köszönhetően a hangsúly a magyar népzenére és a néptáncra helyeződött.

Az eddigi egyik legnagyobb angliai magyar esemény készülődik Londonban 4

Idén, június 16-án, harmadik alkalommal rendezzük meg a III. Magyar Kultúra Napját, ahol már az elmúlt évek összes tapasztalatát összegyűjtve, egy nagy színpados, vásáros szabadtéri fesztiválra invitáljuk az összes Nagy-Britanniában élő magyart.

Kik és mik lesznek a rendezvényen:

A magyar folklór gyermek és felnőtt csoportjai mutatkoznak be a nagy színpadon délelőtt 11 órától, egészen este 19 óráig. A produkciók hitelesen jelenítik meg az adott tájegységre vonatkozó viseletet, zenét, koreográfiát.

A magyar folklór mellett számos magyar fellépő mutatkozik be a színpadon. A rendezvény a Hunderground rockzenekar koncertjével zárul. A fellépő művészek egytől-egyig Londonban élnek és ápolják hagyományainkat.

Az eddigi egyik legnagyobb angliai magyar esemény készülődik Londonban 5

Magyar kézműves termékek széles választéka várja a kedves vendégeket a sátrakban. Az ízletes gulyás, a kürtőskalács, a lángos és a csapolt sör szintén meghatározó része lesz a fesztiválnak.

A szabadtéri rendezvény ingyenes és családközpontú. A szervező csapatunk évek óta sikeresen bonyolítja le a Watfordi Családi Napot, a Hunique Táncházat és Aprók Táncát.  Valamint idén második alkalommal megrendezett József Attila Szavaló Versenyt.

Itt találod a facebook eseményt további részletekkel. Jelöld be te is ha eljössz vagy ha érdekel.

Helyszín: Lammas Park, Ealing, London, W13 9QD

Értesülj az angliai hírekről azonnal, facebookon való keresgélés nélkül: katt alul a csengő ikonra, majd a csatlakozásra

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után