Menet közben borult lángba egy busz a forgalmas londoni utcán 1

Menet közben, a nyílt utcán gyulladt ki egy buszjárat a dél-londoni Lewisham egyik forgalmas utcáján, feltehetően egy gyújtogató „munkásságának” köszönhetően.

_88951375_busfire

Az eset reggel 6 óra körül történt, a Loampit Vale-en alig néhány méterre a Lewisham Station-től. A busz felső emelete gyulladt ki először, majd az egész jármű egy hatalmas tűzgolyóvá változott alig néhány perc alatt.

Az egyébként egy 208-as számú buszon történt esetről a rendőrség, azt nyilatkozta, hogy minden bizonnyal gyújtogatás történt, amiért viszont valakinek felelnie kell. Nicholas Vassiliades, egy 21 éves hallgató, aki épp a környéken sétált és látta az esetet, azt mesélte, hogy egy nő éppen sikítozva futott elfelé a busztól, amikor ő meglátta, és a jármű épp akkor kapott csak igazán lángra.

busz lang

„Először csak füst jött az emeleti rész hátsó feléből, majd egyszer csak hirtelen belobbant, és alig néhány másodperc alatt a busz teljes hátulja egy hatalmas lángcsóvává alakult. Lehetett hallani, ahogy az ablakok végighasadnak, és szikrák is repkedtek. Nagyon gyorsan történt. Az egész busz elfeketedett, majd elkezdett megolvadni.” – mesélte az egyik szemtanú.

Hatalmas gomolygó fekete füstfelhőt eregetett az égő emeletes busz. Szerencsére mindenki időben leszállt a járműről, így ahogy azt a tűzoltók is megerősítették, személyi sérülés nem történt. A lánglovagokat egyébként 6:03-kor riasztották, és a tüzet 6:20-ra sikeresen el is oltották.

Az útszakaszt egy időre a rendőrök lezárták, de félórával a tűz eloltását követően újra meg is nyitották, így mostanra a forgalom visszaállt a megszokott helyzetébe. A rendőrség a jelentésében azt írta, bár a tűz ijesztő volt, ez feltehetően csak egy egyszerű gyújtogatás volt, bár ezt még a tűzoltóknak is meg kell erősíteniük. A tettest már keresik, és remélhetően hamarosan el is fogják.

Egyéb buszos sztorik:

Forrás: http://www.standard.co.uk/

[fblike]

Ugrás a HuNglia főoldalára

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után