Megvonják a bevándorlók jogát, hogy védekezhessenek, ha ki akarják toloncolni őket Nagy-Britanniából 1

A bevándorlóktól és a menekültektől elveszik azt a jogot, hogy a kitoloncolási végzések ellen védekezhessenek a Legfelsőbb Bíróságon, annak érdekében, hogy ezt a folyamatot fel tudják gyorsítani a szigetország területén.

Megvonják a bevándorlók jogát, hogy védekezhessenek, ha ki akarják toloncolni őket Nagy-Britanniából 3

A bírói felülvizsgálati törvényjavaslat hatályon kívül helyezi a Legfelsőbb Bíróság döntését, amely lehetővé teszi a bírósági határozatok bírósághoz való benyújtását ilyen esetekben. Jelenleg éves szinten nagyjából 700 ilyen eset szokott előfordulni. Heves viták folynak azonban arról, hogy ezek közül mennyit nyernek meg. A brit kormány elismeri, hogy nem tudja, hogy milyen arányban nyerik meg az érintett személyek ezeket az ügyeket.

„Jelenleg is vizsgáljuk, hogy az esetek közül hányat nyernek meg a kitoloncolásra váró személyek.” – volt hallható a királynő beszédében. Állítólag ezzel a törvénymódosítással az lenne a cél, hogy kiszűrjék azokat a reménytelen fellebbezéseket, ahol a bíróság már meghozta a döntést, de még próbálják húzni az időt.

A Bevándorlók Népjóléti Közös Tanácsa (JCWI) keményen bírálta „ezt a súlyos igazságtalanságot, nem utolsósorban azért, mert a belügyminisztérium rendszeresen hoz rossz döntéseket”. „Az Egyesült Királyságban védelmet, otthont és menedéket kereső emberek megérdemlik, hogy meghallgassák őket, és állításaikat higgadtan és méltányosan értékeljék” – mondta Minnie Rahman, a szervezet kampányigazgatója.

„Ezek a tervek megtagadják a menekültek jogait, és sokkal több embert hagynak kétségek közt vergődni, pláne mivel a kormány más országokkal kialakított menekültügyi megállapodása tulajdonképp csak egy mítosz.” A Free Movement honlapja rámutatott, hogy a kormány el is ismerte, hogy az úgynevezett Cart Judgement eltörlése bizonyos esetekben „igazságtalansághoz vezethet” és az Igazságügyi Minisztériumnak nem szabadna hagynia, hogy az ilyen esetek egy bizonyos százalékánál amúgy elkerülhető igazságtalanság történhessen.

A bírósági felülvizsgálati törvényjavaslat továbbá „megvédi az igazságszolgáltatást a politikai kérdésekbe való bevonástól, és megőrzi a bírósági felülvizsgálat integritását. Azonban a kritikusok a jogszabályokat egyfajta ellentámadásnak tekintik az emberek azon joga ellen, hogy megvédjék magukat ilyen szituációkban, bosszút állva ezzel a Brexit során elszenvedett kínos bírósági vereségekért.       Forrás