Megvan Nagy-Britannia új miniszterelnöke: a Brexit párti Boris Johnson elsöprő fölénnyel nyert

0

Boris Johnson, London volt polgármesetere a mai keddi napon megnyerte a konzervatív párt új vezetői pozíciójáért folytatott versenyt, és ez egyben azt is jelenti, hogy a szerdai nap folyamán ő válik majd a szigetország új miniszterelnökévé.

A korábbi külügyminiszter Mr. Johnson azt nyilatkozta korábban a Brexittel kapcsolatban, hogy kilépteti az országot az EU-ból október 31-ig, kerül amibe kerül. A mai választáson az utolsó versenyben maradt ellenfele Jeremy Hunt volt, akit végül óriási fölénnyel győzött le. Boris összesen 92,153 voksot gyűjtött be, míg ellenfele Mr. Hunt mindössze 46,656-ot, vagyis durván feleannyit.

új brit miniszterelnök

„Azt szeretném mondani minden kétkedőnek, hogy fel fogjuk rázni ezt az országot. Véghez fogjuk vinni a Brexitet. Újra hinni fogunk magunkban, és abban amit csinálunk.” – mondta beszédében Mr. Johnson.

Az új miniszterelnök pontosan 100 nappal a Brexit új határideje előtt veszi át a hatalmat Theresa May-től. Azonban természetesen nem megy minden gördülékenyen. Többen is lemondtak az utóbbi napokban. Nem sokkal az eredmény kihirdetése előtt pedig egy újabb miniszter, Anne Milton is leköszönt, és indoklásában elmondta, hogy borzasztóan aggasztja a megállapodás nélküli kilépés, és hogy Boris ebbe az irányba tereli az országot.



Az ellenzéket vezető Jeremy Corbyn azonnal arról kezdett beszélni egyik nyilatkozatában, hogy a népnek mennyire kis százaléka támogatja Boris Johnsont, és hogy habár a párton belül megszerezte a többséget, az ország nem áll mellette. Az egyik YouGov által készített felmérés például rámutatott, hogy Mr. Johnson még annál is kevésbé népszerűbb, mint annak idején Theresa May volt, amikor megkezdte miniszterelnökségét.

A válaszadók kb. fele nyilatkozta azt, hogy szerintük Boris rossz, vagy szörnyű miniszterelnök lesz. Egy másik kérdésre pedig 46% válaszolta azt, hogy Mr. Johnson miniszterelnöksége alatt Nagy-Britannia nemzetközi hírneve tovább fog romlani a mostanihoz képest is. Soha nem volt még példa arra, hogy ilyen sok magas beosztású politikus mondjon le már azelőtt, hogy az új miniszterelnök hatalomra kerülne.

Philip Hammond, brit pénzügyminiszter is le fog mondani és nem folytatja tovább a megállapodás nélküli Brexit elleni küzdelmet. A hírek szerint vele együtt pedig további két miniszter,  David Gauke and Rory Stewart is távoznak posztjukról.

Már most többen arra figyelmeztetik a leendő miniszterelnököt, hogy ősszel új parlamenti választások következhetnek. Ráadásul eközben az EU újra, immár századjára is elmondta, hogy Nagy-Britannia elfelejtheti, hogy újrakezdjék a tárgyalásokat a Brexit feltételeit illetően. Ez pedig nagyjából azt jelenti, hogy Borisra ugyanaz vár, amibe Theresa May-nek beletört a bicskája….  Forrás

Facebook csoportunk / Facebook Oldalunk / Kövess minket lent a csengőre kattintva
Cikk Megosztása: