A brit állampolgárság megszerzésének módjai és a kettős állampolgárság kérdése 1

A kettős állampolgárság mind az Egyesült Királyság, mint Magyarország törvényei szerint megengedett állampolgárai részére. Vagyis például lehet az ember egyszerre brit és magyar állampolgár. Ahhoz, hogy valaki ilyen státuszba kerüljön, nem kell kettős állampolgárságért folyamodnia, azzá válik, amint az idegen országban elfogadják az állampolgársági kérelmet. Igaz, vannak országok, ahol nem ismerik el ezt a kettős státuszt, ezt mindig az országok nagykövetségénél lehet megérdeklődni.

A brit állampolgárság megszerzésének módjai és a kettős állampolgárság kérdése 3

Azt azért érdemes tudni, hogy egy kettős állampolgár, mondjuk egy brit és magyar állampolgársággal bíró személy nem kérhet segítséget bonyodalmak kapcsán az egyik ország területén a másik ország kormányától. Tehát a brit-magyar személy magyar területen nem kaphat segítséget a brit kormánytól.

Házastársakat illetően, a brit szabályok szerint nem kap automatikusan állampolgárságot az, akinek a házastársa megkapta azt, külön kell jelentkezni (ez más országokban lehet máshogy, ennek is érdemes utánakérdezni a nagykövetségeken). De nézzük is meg alaposabban, hogy milyen esetekben hogyan lehet brit állampolgár valaki.

Ha külföldiként élsz az Egyesült Királyságban

  1. Le kell tölteni a jelentkezési űrlapot a kormány oldaláról (Form AN a hivatalos neve), vagy egyes önkormányzatoktól is el lehet kérni. Vannak olyan helyek, ahol díj ellenében kitöltés után átnézik, hogy ne legyen benne hiba.
  2. Ahhoz, hogy valaki állampolgárságért folyamodhasson, előtte legalább 12 hónapig kell állandó tartózkodási engedéllyel rendelkeznie. Vízumtípustól függ, hogy ki jogosult erre, a https://www.gov.uk/settle-in-the-uk oldalon lehet ellenőrizni, hogy megfelelünk-e a kritériumnak. Akik az Európai Gazdasági Térség vagy Svájc állampolgárai, azoknak bizonyítani kell az állandó tartózkodásra való engedélyük.
  3. Már legalább 5 éve kell az Egyesült Királyságban élni. Vagyis több, mint 5 éve léptél brit területekre, és ez idő óta nem töltöttél 450 napnál többet máshol (sokszor még a 470 napot is elnézik). Abban az esetben, ha van családod és otthonod, ez a szám 730 nap is lehet, de minden más kritériumnak meg kell felelni, és legalább 7 éve kell hozzá itt élni. Ha legalább 8 éve élsz az országban, a házastársad a brit seregben szolgált, vagy üzleti utakon jártál, 800 nap is megengedett.
  4. Számolni kell, hogy mennyit voltál brit területen kívül az utóbbi 5 évben. Egy év alatt nem lehetne 90 napnál többet külföldön tölteni, de általában 100 napot is elnéznek. 179 napig mehet fel ez a szám, ha van már családod és otthonod Angliában, ha minden más kritériumnak megfeleltél, vagy nyomós és bizonyítható okaid vannak az utazásra (üzleti utak stb.)
  5. Csak 18 éven felüliek folyamodhatnak az állampolgárságért, és meg kell felelni a „Good Character” rész minden kérdésénél. Ezek nem csak a brit, hanem bármilyen ország területén elkövetett szabálytalanságokra és bűntettekre vonatkozik (még kisebb közúti szabálysértésekre is). Ha bármire igent írsz, a végén pontosan ki kell fejteni az esetet. Csatolni kell papírt, ha például a brit jogosítványodra kaptál bírságot, de nem kell az olyan személyes jogi procedúrákról beszámolni, mint mondjuk a válás.
  6. Lehet kivételt képezni az angol életet és angol nyelvtudást bizonyító teszt alól. Ehhez vagy 65 év felettinek kell lenni, vagy orvos által igazolt tartós betegséggel vagy mentális problémákkal kell küzdeni. Az, hogy a csatolt igazolások és a betegség elegendő-e, a hivatal eldönti, de általában például a depresszió nem szokott elég lenni.
  7. Át kell menni a „Life in the UK” teszten. 24 kérdés a brit történelemre, kultúrára, jogokra, stb. vonatkozóan, 45 perc alatt legalább 18-ra kell helyesen válaszolni. Az időpontfoglalást a kormány weboldalán lehet megtenni, 50 fontos díj ellenében. A sikeres vizsgáról kapott bizonyítványt is csatolni kell a jelentkezéshez. (Ajánlott olvasmány: Life in the United Kingdom: A Journey to Citizenship) A vizsgára fényképes igazolványt és lakcímkártyát kell vinni.
  8. Bizonyítani kell az angol, skót gall, vagy walesi nyelvtudást. A kormányon keresztül lehet tesztet csinálni, legalább B1 szintet kell elérni. Vagy az IELTS Skills Testen, vagy a Trinity Grade 5 teszten kell ezt a szintet elérni, ha más nyelvvizsgád van, ellenőriztetni kell a hivatallal, hogy az jó-e, valamint az is megfelel, ha olyan országból van útleveled, ahol többségében angolul beszélnek.
  9. Legalább 2 embernek ajánlania kell. Legalább az egyiknek britnek kell lennie, a másik lehet külföldi, ha megfelelően magas a szakmai és társadalmi státusza.
  10. Ki kell tölteni a kiegészítő nyomtatványt is, minden személyes információval, és csatolandó dokumentummal. A formon írt utasításokat kell követni.
  11. El kell küldeni a kitöltött kérelmet a következő címre: “Department 1 / UKVI / The Capital / New Hall Place / Liverpool / L3 9PP”. A jelentkezés díját is az elküldött nyomtatvány mellé kell csatolni.
  12. Elfogadás esetén részt kell venni az állampolgársági ceremónián. Általában 6 hónapon belül értesítenek, ezután 90 napon belül kell részt venni egy ceremónián.

Brit állampolgár partnereként

  1. Igazolni kell a házasságot vagy élettársi viszonyt, ehhez csatolni kell többek között a brit partner útlevelének másolatát, vagy egyéb állampolgárságot bizonyító dokumentumot, és a házassági anyakönyvi kivonatot, vagy az élettársi viszonyt igazoló lapot.
  2. Legalább 3 éve kell az országban élni, 270 nap külföldön töltött idővel maximum (még a 300 napot is el szokták nézni). 450 nap megengedett 4 év tartózkodás esetén, 540 nap 5 évnél. A megfelelő indokokkal ezek az időtartamok lehetnek nagyobbak.
  3. Akkor nem kell az előző kritériumnak megfelelni, ha a házastárs vagy élettárs a brit kormánynak dolgozik, vagy más kormányszervezetnek, például a Vöröskeresztnek vagy a NATO-nak.
  4. A kérelem többi részét ugyanúgy kell kitölteni, mint a fent említett esetben (amikor az ember külföldi).

Brit nemzetiségű, vagy brit állampolgár gyereke

  1. Utána kell nézni, hogy valóban britnek számít-e az ember, lehetséges, hogy valaki jogosult brit útlevélre, de az országban élésre és dolgozásra nem. Ez főleg a brit gyarmatokon élőkre vonatkozik. Ha nem biztos a dolog, érdemes felkeresni a bevándorlásügyi hivatalt.
  2. Brit polgárként kell kitölteni a releváns dokumentumokat, ami ezen a linken érhető el: https://www.gov.uk/government/collections/uk-visa-forms#citizenship
  3. 18 év alatt is lehet jelentkezni, de ahhoz meg kell felelni bizonyos kritériumoknak: egyik szülőnek van állandó tartózkodási engedélye; egyik szülőnek sincs, de a gyerek már születésétől kezdve 10 éves koráig az országban élt. Ha az egyik szülő a születés pillanatában brit állampolgár, akkor nem kell jelentkezni, a gyereknek is automatikusan jár.
  4. Egyéb esetekben fel kell keresni az UKVI-t.

Forrás 

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után