Megvan az új amerikai elnök: megdöbbentő végeredmény született 1

Kiderült, ki lesz a „szabad világ” következő vezetője, vagyis hogy ki lesz az új amerikai elnök, ugyanis Donuld Trump megnyerte az Egyesült Államok 45. elnökválasztását. A Brexithez hasonló abszolút váratlan és megdöbbentő eseményhez hasonlítják Trump győzelmét. Theresa May az elsők közt volt az elnökök körében — ha nem a legelső —, aki gratulált Trumpnak a győzelméhez.

483208412-real-estate-tycoon-donald-trump-flashes-the-thumbs-up-jpg-crop-promo-xlarge2

A republikánusok színeiben induló 70 éves milliárdos üzletember 276 elektori szavazattal nyerte meg a választásokat a 69 éves demokrata Hilary Clintonnal szemben, aki 218-at sikerült összegyűjtenie. A győzelemhez minimum 270-re van szükség a választások során. Trump sikere azért is hihetetlen sokak számára, mert a közvéleménykutatások előrejelzései szerint, Mrs Clintont tartották esélyesnek.

A nyilatkozatában a következőt mondta: „Szeretnék gratulálni Donald Trumpnak, amiért egy nehéz küzdelemmel járó kampányt követően, megválasztották őt az Egyesült Államok következő elnökének. Britanniának és az Egyesült Államoknak tartós és különleges a kapcsolata, amely a szabadság, a demokrácia és a vállalkozások értékén alapszik. Erős és közeli kereskedelmi, biztonsági és védelmi partnerek vagyunk és maradunk. Nagyon várom a Donald Trump elnökkel való közös munkát, amely ezeken a kötelékeken fog alapulni, annak érdekében, hogy biztosítsuk a nemzeteink biztonságát, a jólétét az előttünk álló évek során.”

Mit is jelent Trump győzelme Nagy Britannia és Európa többi országai számára?

Különleges kapcsolatok

Trump győzelme a szigetország érdekeit szolgálja, különösen a tekintetben, hogy Nagy Britannia különleges kereskedelmi egyezményeket akar kötni Amerikával a Brexit után. Bár, egy ideig semmilyen megállapodásra nem fog sor kerülni mindaddig, amíg le nem zárul a brit kormány és a Parlament közötti pereskedés arról, a Parlamentnek van-e beleszólása a kérdésbe, avagy Theresa May élhet a királyi előjogával és maga indítja el a folyamatot, parlamenti hozzájárulás nélkül.

Trump a Brexit nagy támogatója volt annak idején, és azt is mondta, hogy Britannia nem fog majd a „sor végén állni” az amerikai-brit kereskedelmi megállapodás megkötéséhez.

Kereskedelem és globalizáció

Trump Amerika külkereskedelmét „teljes katasztrófának” jellemezte, hozzátéve, hogy „nincs elképzelése, célja, iránya és stratégiája”.

Trump szembe ment a republikánusok politikájával azzal, hogy megtagadta a szabadkereskedelmet és támogatja a vámot az ország iparának védelme érdekében. Sokan nem támogatják ezt az elképzelést, mert úgy gondolják, hogy a vámok károsítják majd Amerika iparát, amely nemzetközi ellátási láncokon alapszik, és akár nagyon káros kereskedelmi háború is kialakulhat emiatt. Ez csökkentené a globalizációt és visszavágná az üzleti lehetőségeket a partnerei számára, beleértve az Egyesült Királyságot is. A világpiacon már most megfigyelhető Trump győzelmének a hatása.

Európa és a Brexit

Trump többszer is beszélt Európáról és a Brexitről a kampánya során. Nagyon kritikusan kinyilvánította ki a véleményét arról, hogy az európai vezetők miért nem tesznek többet a terroristák határaikon való beáramlása elleni harcban. Különösen, Franciaországot és Belgiumot kritizálta, és azt mondta, hogy a fegyvertartás szigorítása megakadályozta az ártatlan civileket abban, hogy megvédjék magukat a terrortámadások során.

Trump megígérte, hogy falat fog építeni a déli határ mentén, és azt mondta, hogy Mexikónak kell kifizetnie annak a 15 milliárd fontos számláját, amiért gyilkosokat, erőszakolókat, drogkereskedőket szállít az Egyesült Államokba.

Meg akarja triplázni a bevándorlási és vámtisztek számát, ill. 11 millió iratokkal nem rendelkező bevándorlót tervez kitoloncolni az országból. Ráadásul, megnöveli a büntetést azok számára, akik a vízumukban lévő időtartamot túllépik és tovább tartózkodnak az Egyesült Államokban.

Trump azt is kijelentette, hogy véget vet az ún. „brightright citizenship”-nek, vagyis, hogy automatikusan mindenki amerikai állampolgársággal rendelkezik, aki az országban születik meg. Sokan attól tartanak, hogy újra megerősödik a fajgyűlület az elnöksége idején.

Védelem és biztonság

Trump újabb 90,000 aktív szolgálatot teljesítő katonákat hív a seregbe, 42-vel akarja megnövelni a hadihajók számát, és 100-al a vadászgépekét. Továbbá, az ország nukleáris és rakétavédelmi képességét is meg akarja növelni. Ez ellenkezik azzal, amit korábban mondott arról, hogy az amerikai hadierőt otthon akarja tartani.

Megígérte, hogy legyőzi az Iszlám Államot a Közel-Keleten. Az amerikai külpolitika átalakulásának nagy hatása lesz Nagy-Britanniára, mint annak legnagyobb szövetségesére.

Számos szakértő gondolja úgy, hogy egyik jelölt sem megfelelő az Egyesült Államok elnökének tisztségére. Az már biztos, hogy a világban történő eseményekre 2017. január 20-tól kezdve — amikor is, Trump hivatalosan átveszi a posztot Obamától és beköltözik a Fehér Házba — Donald Trump is hatással lesz. Mi csak annyit tehetünk, hogy reméljük a legjobbakat minden esetben.

A font az elnökválasztás eredményének hatására 0.49%-ot nőtt a dollárhoz viszonyítva.   Forrás: telegraph.co.uk, mirror.co.uk

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után