Megszületett az ítélet az angliai tanárnő ellen, aki 3 éves lányát vízbe fojtotta

0

A 36 esztendős tanárnőt bűnösnek találta a bíróság, és életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte, miután egy kád vízbe belefojtotta saját három esztendős kislányát. A nő a házassága széthullásával indokolta tettét.

A gyilkosságot elkövető Claire Coleburn akkor omlott össze teljesen, amikor tizenhat év házasság után a férje, Michael elhagyta őt. Saját bevallása szerint ez vezetett végül a lánya, Bethan meggyilkolásához. Mint kiderült, a nő a szörnyű tette után magával is végezni akart, és kómában volt amikor rátaláltak. Az eszméletlen nőt és kislánya holttestét Claire anyja, a kislány nagymamája találta meg, durván 14 órával a gyilkosság elkövetése után.

A winchesteri bíróság néhány nappal ezelőtt hirdette ki az ítéletet, melyben elhangzott, hogy bűnösnek találták, és életfogytig tartó börtönbüntetéssel sújtják. A nő a padlót bámulta és a fejét rázta, miközben a bíró az ítéletet hirdette ki, valamint felolvasta a vádpontokat, és részletesen újra felelevenítette, hogy Claire milyen szörnyű dolgot tett.

A bírónő úgy írta le az elhuny Bethant, mint egy „gyönyörű kislány, aki tele volt élettel” és aki számára „minden adott volt, hogy egészségben nevelkedjen fel”. A bírósági tárgyaláson olyan részletek is napvilágot láttak az esettel kapcsolatban, mint pl az a tény, hogy Claire Colburn még az ébresztőjét is beállította, hogy mikor keljen fel a gyilkosság elkövetéséhez, illetve hogy a következő nap folyamán megváltoztatta a végrendeletét. A nő eleinte azt mondta a bíróságnak, hogy nem emlékszik a tettének a részleteire, azonban később beismerte, hogy igen, és hogy emlékszik rá, hogy az éjszaka közepén felébredt, és felkeltette a kislányát, akinek azt mondta, hogy most el kell menni fürdeni.



A család Angliában lakott, Hampshire területén, Fordingbridge városában. Clair, a vallomásában azt mondta, hogy azért tette amit tett Bethannel, hogy megvédje őt az apjától, Michaeltől, aki a Trimline nevű vállalkozás vezérigazgatójaként dolgozott. A pár még az egyetemi éveik során ismerkedett össze egymással, és alig egy hónapra rá, hogy a férfi elhagyta őket, a nő megölte saját kislányát.

A bírósági tárgyaláson az ügyész azt is elmondta, hogy a nő azzal vádolta a férjét, hogy a cégnél egy másik alkalmazottal, a pénzügyi osztály vezetőjével volt viszonya, azonban ezt semmivel nem tudta alátámasztani. Claire elmondása szerint ex férjével azt tervezték, hogy közösen viszik tovább a céget, és új életet kezdenek. Ms. Colburne azt is elmondta, hogy meggyőződése volt, hogy a férje megfigyeli az ő számítógépen folytatott tevékenységeit, ezért vásárolt egy új laptopot és internet szolgáltatót is váltott.

Mint kiderült, amint bekötötték nála az új internetet, azonnal öngyilkossággal kapcsolatos weboldalakon kezdett keresgélni. Az egyik szakértő a tárgyalás során elmondta, hogy a gyilkosságot elkövető Claire mindig csak akkor tűnt igazán érzelmileg feldúltnak, amikor arról beszélt, hogy a férje elhagyta, és amikor arról mesélt, hogy a szülei is hasonlóképpen mentek külön.

A nő többek közt azt is elmondta, hogy amikor aznap éjjel felkeltette a lányát, hogy kivigye a fürdőszobába „sajnos a lánya teljesen gyanútlan volt és megbízott az anyjában”. Emellett azt is beismerte, hogy a saját meglátása szerint ő megmentette a lányát, de az a pár nap igen homályos és alig emlékszik valamire tisztán”. Nos a börtönben lesz ideje átgondolni, hogy mit is tett, ugyanis az ítélet szerint leghamarabb jó magaviselettel is csak 18 év múlva szabadulhat.   Forrás

Facebook csoportunk / Facebook Oldalunk / Kövess minket lent a csengőre kattintva
Cikk Megosztása: