Megszólalt az a 22 éves brit lány, aki Angliából lépett le, hogy az Iszlám Állam terrorszervezetéhez csatlakozzon 1

Shamima Begum azt mondta, hogy „nem gyűlölte Nagy-Britanniát”, amikor tinédzserként Szíriába utazott, hogy csatlakozzon az Iszlám Államhoz, miközben megismételte kérését, hogy az ellene felhozott vádak ellen a bíróságon szeretné megvédeni magát.

Megszólalt az a 22 éves brit lány, aki Angliából lépett le, hogy az Iszlám Állam terrorszervezetéhez csatlakozzon 3

Az akkor 15 éves bangladesi lány 2015-ben elhagyta Angliát, hogy barátnője után utazzon Szíriába. Társaival együtt Törökországon keresztül érték el az Iszlám Állam területét. Indulásuk után pár nappal a sajtó Begum testvérétől értesült a lányok tervéről, miszerint barátnőjük megkeresése után vissza akarnak térni Angliába. A terv azonban mégsem valósult meg, mert Sharmeena-t nem találták meg, viszont Begum és barátnői csatlakoztak az Iszlám Államhoz. Az Iszlám Államnál töltött négy év alatt Begum feladata dzsihádista feleségként a magához hasonló fiatal lányok toborzása, valamint a csoport női tagjainak szervezése volt.

A 22 éves egykori Isis menyasszony a Sky Newsnak nyilatkozva elmondta, hogy vannak „reményei és álmai”, de jelenleg egy „földi pokolban” él, mióta 2015-ben elmenekült az Egyesült Királyságból. Begum, aki 15 éves iskolás lányként hagyta el kelet-londoni otthonát, azt mondta, hogy online barátok és idősebb férfiak beszélték rá fokozatosan, hogy új életet keresett Szíriában.

Megszólalt az a 22 éves brit lány, aki Angliából lépett le, hogy az Iszlám Állam terrorszervezetéhez csatlakozzon 4

A lány emellett megismételte, hogy tagadja azokat a vádakat, amelyek szerint az Iszlám Állam tagjaként követett volna el atrocitásokat, mondván, hogy ezek az állítások „teljesen hamisak”. A riporternek azt is elpanaszolta, hogy bíróság elé akar állni az Egyesült Királyságban, és azt mondta: „Kész vagyok bíróság előtt harcolni az igazamért, de nem kapok rá esélyt.”

Azt is hozzátette, hogy az Egyesült Királyság elhagyása „nem egy olyan döntés volt, amelyet egyik pillanatról a másikra hoztam meg, hanem sokkal inkább egy olyan döntés, amelyen egy jó ideig gondolkodtam. „Nem utáltam Nagy-Britanniát. Az életemet utáltam. Nagyon szorongtam, és úgy éreztem, hogy brit nőként nem tudom azt az életet élni, amit szerettem volna az Egyesült Királyságban.”

A lány továbbra is a szíriai al-Roj menekülttáborban él, ahol elmondása szerint az utóbbi időben egyre „ijesztőbbé” vált az élet.

„Sokáig nem volt itt sok az erőszak, de valamiért egyre ijesztőbb itt élni. Lehet, hogy a nők belefáradtak abba, hogy várjanak valamire, ami nem jön el.” Azt mondta, szeretne kibékülni a családjával, „amikor eljön az ideje”, és hozzátette: „Nem hiszem, hogy ők engem cserbenhagytak volna, bizonyos értelemben én hagytam cserben őket”.

Begum azt is elmesélte, hogyan ment férjhez a holland származású Yago Riedijkhez mindössze 10 nappal azután, hogy megérkezett az Iszlám Állam területére, és akitől három gyermeke is született, akik azonban sajnos mind meghaltak. A lány azt is elmesélte, hogy minden alkalommal amikor lehunyja a szemét, eszébe jutnak a gyerekei, és a barátai, akik meghaltak, az állandó menekülés és a bombázások.

Az egykor Bethnal Green-ben élő iskoláslány ismeretlen számú olyan brit ISIS-tagok egyike, akiket megfosztanak brit állampolgárságuktól annak érdekében, hogy távol tartsák őket az Egyesült Királyságtól. A tiltott terrorszervezetekhez való csatlakozás terrorcselekménynek minősül, amely 14 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Februárban a Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, hogy Begum nem térhet vissza az Egyesült Királyságba, hogy megvédje álláspontját.

Júniusban ügyvédei azzal érveltek, hogy a Belügyminisztériumnak törvényes kötelessége lenne kivizsgálnia, hogy Begum emberkereskedelem áldozata lett-e. Annak a körülbelül 900 embernek, akik 2014 óta hagyták el Nagy-Britanniát, hogy részt vegyenek a szíriai konfliktusban, körülbelül az egyötöde meghalt, és csak durván 40 százalékuk tért mostanáig vissza.   Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után