Mégis jöhetnek majd az EU-s munkások Angliába: a brit miniszterelnök támogatja a legújabb terveket 1

Theresa May jóváhagyta az új terveket a Brexit utáni bevándorlási rendszer megreformálását illetően. Az új rendszer lehetővé fogja tenni viszonylag sok képzetlen illetve alacsony szakképzettséggel rendelkező EU-s bevándorlónak, hogy a szigetországban dolgozhasson a kilépés után.

Mégis jöhetnek majd az EU-s munkások Angliába: a brit miniszterelnök támogatja a legújabb terveket 3

A kabinet és a belügyminiszter által felvázolt új tervek szerint az új bevándorlási rendszer egy „speciális, külön utat” biztosítana a képzetlen EU-s munkavállalók számára, hogy az országban letelepedhessenek, és néhány meghatározott szektorban dolgozhassanak, mint például a mezőgazdaság, a vendéglátás, vagy az egészségügy.

A Mr. Javid által tartott prezentáció során arra is fény derült, hogy nemrégiben nyert meg egy vitát a pénzügyminiszter, Philip Hammond ellen, amelynek során arról igyekezett meggyőzni Mr. Hammondot, hogy az EU-s polgárok a kilépést követően ne részesüljenek megkülönböztetett bánásmódban.

„A kritikus pont az, hogy a számuk szabályozva lesz, és a munkaerő szabad áramlása véget fog érni. Hogy a rendszer pontosan hogyan fog működni, az jelenleg a tervezőasztalon van, de az biztos, hogy néhány olyan szektorba, amiket nem tudunk országon belül feltölteni dolgozókkal, az EU-s bevándorlóknak szakmai tapasztalattól függetlenül lesz módjuk elhelyezkedni.” – nyilatkozta egy névtelen forrás a belügyminisztériumból.

A párton belüli egység kialakulásának első jelei már önmagában egyfajta győzelem a miniszterelnök számára, főleg, ha az elmúlt hetek eseményeit nézzük. Ezzel párhuzamosan a korábbi Brexit miniszter, David Davis egy teljesen eltérő javaslattal állt elő Jacob Rees-Mogg oldalán.

Az új bevándorlási tervezet néhány nappal azt követően érkezett, hogy a Migrációs Tanácsadó Bizottság egy ezzel teljesen ellentmondó javaslattal állt elő, mely szerint a képzetlen munkaerő szigetországba történő áramlását semmilyen módon nem kellene támogatni.

A brit kormány most kezdi csak realizálni, hogy az olcsó EU-s munkaerőre mekkora szüksége is van az országnak valójában. Egy nemrégiben készült másik elemzés rávilágított, hogy az EU-ból érkező munkavállalók éves szinten £2300-tal többet fizetnek be adók formájában a brit államnak, mint egy átlagos Nagy-Britannia területén élő és dolgozó felnőtt. Az itt született népesség ezzel szemben £70-tal maradt el, míg a nem európai származású bevándorlók évi £800-tal maradtak el az országos átlagtól. Emellett az EU bevándorlók számának növekedése nincs kapcsolatban a bűncselekmények számának növekedésével sem, és a brit egészségügybe is sokkal többet „teszünk bele”, mint amennyit használjuk azt.

Mindezek ellenére mégis azt próbálják elérni, hogy az EU-s bevándorlók ne részesüljenek kivételes bánásmódban, de persze ahol több olcsó munkásra van szükség, ott inkább mégis. A legtöbb nagyobb vállalat, ami túlnyomó többségben az EU-ból érkező dolgozókat alkalmazza már régóta ki van akadva a kormány tervei miatt, ugyanis mind egyetértenek abban, hogy a szakképzetlen munkaerő beáramlásának drasztikus korlátozása, nem csak őket teszi nagyon gyorsan tönkre, de az egész brit gazdaságra katasztrofális hatása lehet.    Értesülj az angliai hírekről azonnal, facebookon való keresgélés nélkül: katt alul a csengő ikonra, majd a csatlakozásra   Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után