Egy ápoló, akinek édesanyja két teljes nap várakozás után meghalt egy sürgősségi osztályon, azt mondta, hogy a személyzet mindent megtett érte, de a helyzet egyszerűen elképesztő.
Ruth Tonks (86) dédnagymama idén január 2-án halt meg a St John’s Hospitalban, Livingstonban, West Lothian területén, miután karácsonykor egy mellkasi fertőzést szedett össze. Fia, Karl (51), egy fife-i háziorvosi klinika gyakorlott ápolója azt mondta, megdöbbentette a helyzet ami az NHS-nél uralkodik, de azt mondta, hogy az egészségügyre nehezedő nyomás most rosszabb, mint valaha.
A nyugat-lothiani Whitburnből származó négygyermekes anyukát december 28-án mentőautóval szállították kórházba. Két teljes napig egy ágyon feküdt a sürgősségin és várt, hogy sorra kerüljön, mire a megfelelő osztályra átvitték, hogy megvizsgálják. Amikor az orvosok rájöttek, hogy az idős hölgy haldoklik, megpróbálták bevinni egy félreeső szobába, hogy a családtagjaival lehessen de az orvosok kénytelenek voltak azt a helyiséget is átadni két újonnan felvett betegnek.
Karl megkérdezte, hogy hazavihetné-e az anyját, de az orvosok attól tartottak, hogy nem elég stabil az állapota ahhoz, hogy szállítani lehessen, és nem akarták, hogy a mentőautóban haljon meg. Ruthot végül egy csendesebb kórterem egyik sarkába költöztették, ahol a családja elbúcsúzhatott tőle.
A szintén Whitburnből származó Karl ezt mondta: „Karácsony napján anya este azt mondta, hogy nem érzi jól magát, és lefekszik. A következő pár napban még mindig nem volt jól, ezért 28-án azt mondtam neki, hogy ki kell hívnunk a háziorvost. Eljött a háziorvos, és azt mondta, hogy szerinte ez egy mellkasi fertőzés, és adott neki néhány antibiotikumot.”
„A jelenlegi helyzet miatt anya nagyon vonakodott bemenni a kórházba, de a háziorvos azt mondta, ha rosszabbodik az állapota, be kell mennie. Aznap este észrevettem, hogy a légzése nagyon megváltozott, és mondtam neki, hogy hívnom kell a mentőt, amibe ő vonakodva de beleegyezett. Azt mondták, akár egy óráig is eltarthat, de a mentő 40 perc múlva ott volt.”
„A sürgősségin azt mondták, hogy nagyon rosszul van, és azonnal elkezdték kezelni. Két napig azonban csak egy kocsin ült az osztály várójában, mielőtt egy ágy egyáltalán elérhetővé vált volna számára. Láttam, hogy nem javul az állapota, és tudtam, hogy valami nagyon nincs rendben. Az orvos nem sokkal később odahívott, és azt mondta, jöjjünk be és hozzuk magunkkal a családot, mert nem reagál a kezelésre, és az állapota romlott.”
„Ekkor úgy döntöttünk, hogy abbahagyjuk a kezelést, és megpróbáljuk a lehető legkényelmesebbé tenni számára amennyi még hátra volt neki. Megkérdeztem, hogy hazavihetjük-e, de az orvosok azt mondták nem volt elég stabil ahhoz, hogy szállítani lehessen, és nem tudták, hogy túlélné-e az utat. Nem akarták, hogy egy mentőautó hátuljában haljon meg. Kétszer is kaptunk egy mellékszobát, de mindkét alkalommal sürgős betegek érkeztek, akiket el kellett különíteni, és ez elsőbbséget élvez. Anyát átköltöztették egy csendesebb kórterembe, ahol egy kicsit együtt lehettünk vele anélkül, hogy mások zavartak volna.”
Karl az 1980-as évek vége óta dolgozik az NHS-nél, és azt mondta, hogy még soha nem látta ilyen nagy igénybevételnek kitéve a dolgozókat. Azt mondta, megdöbbentette az anyjával kialakult helyzet, de dicsérte a keményen dolgozó kórházi és mentőszemélyzetet, akik mindent megtettek érte.
„Az ápolónők kapják a leginkább az emberektől, és egyfelől érthető, hisz az emberek hozzátartozóiról van szó, de ugyanakkor nem ők a hibásak. Látható, hogy az ápolónők érzelmileg teljesen kimerültek, és állandóan válság menedzsment üzemmódban vannak.”
„Az NHS már a covid előtt is romokban hevert, és a covid volt az utolsó csepp a pohárban. Még esélyünk sem volt kilábalni belőle… Soha nem volt még ilyen rossz vagy ilyen tartós a baj, éltünk már át nehéz időket, de ilyet még nem. Annyira ijesztő, hogy tényleg nem tudom, hogyan fogja ezt túlélni az NHS.” – nyilatkozta anyja elvesztését követően Karl. Forrás