Becslések szerint több mint egymillió ember tartozik az illegális pénzkölcsönzők, uzsorások irányába, ez a szám az elmúlt évtizedben megháromszorozódott. A megélhetési költségek emelkedésével küzdő családokat az uzsorások egyre gyakrabban veszik célba, akik barátoknak adják ki magukat, és még a közösségi média influenszereit is felhasználják új áldozatok behálózására.
A nyomozók aggódnak amiatt, hogy a megélhetési költségek emelkedése arra készteti azokat az embereket, akik általában nem vennének föl kölcsönt gyanús személyektől, vagy szervezetektől, hogy ezt mégis megtegyék. Tony Quigley, az angliai illegális pénzkölcsönzési osztály vezetője a következőket mondta: “Az egyik dolog, amitől tartunk, nyilvánvalóan az energiaárak és az infláció körüli jelenlegi helyzet miatt van, hogy egyre többen éreznek kényszert vagy késztetést az ilyen típusú hitelezők igénybevételére.”
Az illegális hitelezők és uzsorások egyre gyakrabban használják a közösségi médiát a szolgáltatásaik reklámozására, hogy rávegyék, majd kihasználják az áldozatokat, akiknek fenyegető üzeneteket küldözgetnek, megszégyenítik és manipulálják őket. Az egyik uzsorás még egy influencert is segítségül hívott, hogy reklámozza magát, hogy minél több személyt tudjon elérni.
Az uzsorások rendszerint megtévesztik áldozataikat azzal, hogy barátoknak adják ki magukat, akik egyszerűen csak készpénz kölcsönadásával akarnak segíteni, majd zsarolni kezdik őket és önkényesen emelgetik a kamatokat.
Egy háromgyermekes anyának például 50 font kölcsönt ajánlott fel egy nő, akivel az iskola kapujában találkozott. Az adósság gyorsan növekedni kezdett, és végül több ezer fontot fizetett vissza úgy, hogy még csak nyilvántartást sem vezettek arról, hol tart a kölcsön megtérítésében.
“Stresszes voltam a fizetés miatt” – mondta. “Tudtam, hogy vissza kell fizetnem, mert láttam, mit tett másokkal, akik nem fizettek neki. Pontosan tudta, mennyi pénz került a bankszámlámra. Odáig jutottam, hogy véget akartam vetni mindennek. Folyamatosan öngyilkos gondolataim voltam, és nem tudtam, kihez forduljak. Folyamatosan életveszélyes fenyegetéseket kaptam, meg hogy elveszik a házamat. Betörték az ablakokat, és üzeneteket küldtek nekem más emberek által. Még helyi fiatalokat is használtak, akik a környéken laktak, hogy megfélemlítsenek.” – mesélte az áldozat.
A nő tapasztalatai megegyeznek a Centre for Social Justice tanulmányában megállapítottakkal. Matthew Greenwood, a szervezet adósságokért felelős vezetője a következőket mondta: “Szerintem a legmegdöbbentőbb dolog, amit feltártunk, az volt, hogy az uzsorásoktól kölcsönző emberek több mint fele azt mondta, hogy ezt a személyt a barátjának tekintette, amikor először vett fel tőle kölcsönt.”
“Van egyfajta tévhit az emberekben, hogy minden uzsorás egy kapucnis alak egy sötét sikátorban, és bár ezek az emberek biztosan léteznek, sokkal valószínűbb, hogy az illegális kölcsönöket nyújtó személy olyasvalaki, akit ismer az illető, nem pedig olyan, akivel most találkozott életében először.”
A tanulmány megállapította, hogy az áldozatok többségének jövedelme 20 000 font alatt van, kétharmaduk már eleve tartozott a legális hitelezőknek is, háromnegyedük segélyen él, kétharmaduk pedig hosszú távú egészségügyi problémákkal küzd.
A szakértők szerint a bűncselekmény rendkívül elterjedt és ugyanakkor rejtett, mert az áldozatok túlságosan félnek vagy szégyellnek beszámolni élményeikről. A nagy pénzösszegek és a brutális kamatok pszichológiai következményekkel járnak, így az áldozatok csapdába esve és tehetetlennek érzik magukat.
“Láttunk néhány szörnyű dolgot, aminek az emberek ki voltak téve” – mondta Quigley úr. “A múltban volt már példa arra, hogy az uzsorás azt mondta az illetőnek: nekem fizess, ne etesd a gyerekeidet. De láttunk példát olyanra is, amikor azt mondták, hogy férfiakat küldenek oda az áldozathoz, és szexuális szolgáltatásokkal is ki tudják fizetni az adósságot, szóval a helyzet egyszerűen borzasztó.”
Az angliai illegális pénzkölcsönzési osztály, amelyet 2004-ben hoztak létre, és a Stop Loan Sharks segélyvonalat üzemelteti, a bűnüldöző szervek szakembereiből álló, az illegális kölcsönök és a kapcsolódó bűncselekmények elleni küzdelemre szakosodott csapat. Mostanáig több mint 400 ügyben indítottak eljárást, és 90 millió fontnyi illegális adósságot szüntettek meg. Forrás