Ma, azaz kedden kerül forgalomba az új, 12 oldalú £1-os érme – ez az első igazán nagy változtatás a designjában az elmúlt 30 évben. A régi, kerek pénzt kiveszik a használatból ezzel az új fajtának a bevezetésével, miután már 1983 óta forgalomban van – ekkor vette át a papír egyfontos helyét. Azonban az elmúlt 34 évben az eddigi kerek érmének jelentősen megnőtt az értéke a kifinomult hamisítók számára is, becslések szerint minden harmincadik forgalomban lévő egyfontos hamisítvány már.

prod-new-pound-coin

A Királyi Pénzverde szerint az új érme az „eddigi legbiztonságosabb” az egész világon, és kétféle fémet tartalmaz, a külső gyűrű aranyszínű, míg a belső ezüst. Ezzel az új kinézettel sokkal jobban fog hasonlítani a jelenleg forgalomban lévő kétfontoshoz. A peremén apró betűkkel az „one pound” felirat lesz körbe olvasható, és a gyártás éve az írás oldalán lesz, Ezen felül vannak új, biztonságot szolgáló tulajdonságai is, melyek a hamisítást hivatottak kivédeni, például a hologram-szerű kép, ami a £ szimbólumról vált át az 1-es számra, ha más szögből nézzük. Körülbelül 1,5 milliárd új érme kerül majd forgalomba.

image

A régi érméket még hat hónapig, október 15-ig kell elfogadni hivatalos fizetőeszközként, azonban utána már sehol nem lesz érvényben. Eddig a dátumig a vásárolóknak vagy el kell költeniük a régi érméket, vagy be kell váltaniuk a bankban.

Múlt hónapban a miniszterek figyelmeztettek, mennyire fontos, hogy visszaváltsák a régi egyfontosokat, amíg még legális fizetőeszköz státusza van. „Egyértelmű az üzenetünk: ha lapul kerek érme még a zsebében vagy otthon, akkor azt el kell költeni, vagy be kell váltani a bankjánál október 15-ig” – mondta Neville-Rolfe, a Kincstár kereskedelmi államtitkára. Néhány bank elvileg el fogja fogadni az érmét a határidő után is, de csakis a saját ügyfeleitől, legalábbis a MoneySavingExpert.com szerint.

Többen hangot adtak aggodalmuknak, hogy eddig a dátumig az érmével működő gépek, például az automaták, képesek lesznek-e átállni. A költsége az automaták cseréjének vagy átállításának a kis, és középvállalkozások számára túlságosan nagy teher lesz a bírálók szerint.

14/03/17 PA File Photo of both faces of the 12-sided one pound coin at the Royal Mint in Llantrisant, Wales. See PA Feature FINANCE New Pound. Picture credit should read: Ben Birchall/PA Photos. WARNING: This picture must only be used to accompany PA Feature FINANCE New Pound
14/03/17 PA File Photo of both faces of the 12-sided one pound coin at the Royal Mint in Llantrisant, Wales. See PA Feature FINANCE New Pound. Picture credit should read: Ben Birchall/PA Photos. WARNING: This picture must only be used to accompany PA Feature FINANCE New Pound

„Az, hogy a KKV-knak ezzel kell erőforrásilag foglalkozni, jelentősen el fogja terelni a figyelmüket arról, hogy a saját üzletükkel foglalkozzanak, és például felkészüljenek a Brexit következményeire” – jelentette ki Clive Lewis, az Institute of Chartered Accountants in England and Wales vezetője. Múlt héten pedig több nagy szolgáltató jelezte, például a Southern Rail, Virgin East Coast és a Transport for London, hogy az ő automatáik se állnak majd készen keddig, ami egy elég nagy káosz előrejelzése lehet. A Tesco pedig bejelentette, hogy kiveszi az érmés zárat 100 000 bevásárlókocsiból, miután nem tudták őket átalakítani az új egyfontosra készülve. Az áruházlánc szóvivője azt mondta, ez csak kb. 200 egységüket érinti majd.      Forrás Hirdetőknek: info@hungliaonline.com