Már közel ezer a halálos áldozatok száma: Hatalmas földrengés és cunami volt Indonéziában (képek)

0

Az eddigi legfrissebb hivatalos adatok szerint a földrengés és az azt követő cunami már több, mint 800 életet követelt Indonéziában.

A katasztrófa elhárítás szerint a hatalmas földrengés és az utána érkező cunami, ami az Indonézia területén fekvő Palu városát sújtotta leginkább, eddig 832 ember haláláért felelős, azonban ez a szám még nem végleges adat, hanem sajnos folyamatosan emelkedik.

Volt olyan hely, ahol több, mint 3 méteres hullámok érkeztek az óceán felől, és söpörtek végig a parton fekvő városon. Az áradat nagy sebességgel robogott végig az utcákon, magával ragadva szinte mindent, ami mozdítható.

Az eseményről és annak utóhatásairól rengeteg fotó és videó kering az interneten. A szörnyű esemény a pénteki nap folyamán történt.

A hatalmas hullámok érkezésekor ráadásul rengeteg ember volt a parton, ugyanis pénteken épp egy fesztivál zajlott a városban.

Az elbeszélések alapján nagyon sokan rekedtek romok alatt, ugyanis a földrengésben számos épület összedőlt.

Az emberek városszerte közös erővel igyekeznek megtalálni szeretteiket, és kimenteni mindenkit a romok közül, akit csak lehet.

Sajnos a hírek szerint rengetek helyről még nem érkeztek be hivatalos adatok a károkat illetve az áldozatok számát illetően, de a Palu városától északra fekvő területeken nagyjából 300 ezer ember él, és az a környék ráadásul közelebb is volt a földrengés epicentrumához.

A földrengés maga, ami megrázta Sulawesi szigetét, a Richter skála szerinti 7.5-ös erősségű volt, ami már igen komoly károkat tud okozni az infrastruktúrában.

A hírek szerint 61 nem helyi származású ember volt a helyszínen a katasztrófa bekövetkeztekor. A túlélőket folyamatosan evakuálják a helyszínről a sziget déli részére. Sok helyi lakos a szabadban éjszakázott szombaton. Voltak, akiknek a házát sodorták el a hullámok, és voltak akik az utórengésektől féltek. A területen sajnos a fekvése miatt az átlagosnál gyakoribbak a földrengések. Egy pont ilyen helyzetekre alkalmas “high tech” földrengés előrejelző rendszert korábban már ki akartak építeni a térségben, azonban anyagi okokból erre végül nem került sor.    Értesülj az angliai hírekről azonnal, facebookon való keresgélés nélkül: katt alul a csengő ikonra, majd a csatlakozásra   Forrás

A Nagy-Britanniában élő magyarokat egyesítő új facebook csoport / HuNglia Facebook Oldal
Cikk Megosztása ismerősökkel: