Letartóztatták az NHS egyik orvosát szexuális zaklatás miatt, ugyanis nagy valószínűséggel kisgyerekeket molesztált 1

Gyermekek szexuális zaklatásának alapos gyanúja miatt letartóztattak egy orvost Nagy-Britanniában, miután egy 7 és egy 15 éves lány szülei panaszt emeltek a viselkedése miatt. Kilenc potenciális olyan gyermekről tudni eddig, akiket minden valószínűség szerint szexuálisan molesztált, miután a nyomozók több száz orvosi feljegyzés átvizsgálását kezdték meg, köztük veszélyeztetett betegekét is, egy Staffordshire-i és egy másik nyugat-midlandsi kórházban.

Letartóztatták az NHS egyik orvosát szexuális zaklatás miatt, ugyanis nagy valószínűséggel kisgyerekeket molesztált 3

A 34 éves férfival kapcsolatban először már csaknem négy éve merültek fel komoly aggodalmak, de a bizonyítékok hiánya miatt visszatérhetett a Stoke-on-Trent-i Royal Stoke Egyetemi Kórházba és folytathatta munkáját. Az orvost nemrég azonban letartóztatták, miután feljelentést tettek ellene két lány megvizsgálását követően a dudley-i Russells Hall Kórházban.

A Dudley Group NHS Foundation Trust már márciusban kizárta, és az Általános Orvosi Tanács pedig korlátozta a praxisát. Az ellene felhozott vádak hatására a Staffordshire-i rendőrség elindította az Anzu hadműveletet az NHS-szel együttműködve, ami egy átfogó vizsgálat, amely az orvos munkáját vizsgálja mindkét kórházban.

2020 augusztusa és 2021 márciusa között az orvos több mint 450 felnőttet és 350 gyermeket vizsgált meg vagy látott el, és a rendőrség már legalább 109 esetben azonosított „problémákat”. A potenciális áldozatok szülei levelet kapnak, amelyben tanácsot adnak nekik, hogy hogyan lépjenek kapcsolatba a hatóságokkal. Az orvos, akit a Times nem nevezett meg, mindkét kórház baleseti és sürgősségi osztályán, a Dudley-i kórházban pedig a szülészeten és a nőgyógyászaton is dolgozott.

Letartóztatták az NHS egyik orvosát szexuális zaklatás miatt, ugyanis nagy valószínűséggel kisgyerekeket molesztált 4

2018-ban már felfüggesztették egyszer, miután egy fiatal lány szülei aggodalmukat fejezték ki a lányuk vizsgálatának körülményei miatt. Az esetet a North Midlands-i Egyetemi Kórházak vezetőihez továbbították, akik akkor hivatalos vizsgálatot indítottak, felvették a kapcsolatot a Staffordshire-i rendőrséggel és az Általános Orvosi Tanáccsal, és a szóban forgó orvost egy évre fel is függesztették.

A rendőrök azonban akkor nem találtak elegendő bizonyítékot a vádak alátámasztására, így az orvos 2019-ben visszatérhetett a munkahelyére. A Staffordshire-i rendőrség szóvivője, a következőket nyilatkozta az incidens kapcsán:

„Egy 34 éves West Midlands-i férfit letartóztattunk szexuális zaklatás gyanújával. Óvadék ellenében szabadlábra helyezték, amíg a nyomozás tart az ügyben. A Staffordshire-i rendőrség emellett felülvizsgálja a 2018-ban indított nyomozást ugyanazon gyanúsítottal szemben, amikor is nem találtak elegendő bizonyítékot a további intézkedések megtételéhez.”     Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után