Holttestet találtak a rendőrség emberei az eltűnt kétgyermekes anyuka, Nicola Bulley után kutatva, erősítette meg a rendőrség szóvivője. Nicola három hete tűnt el, és a mai napon a rendőrség emberei lezártak egy utat a Wyre folyó közelében, miután a környéken való kutatás során egy holttestre bukkantak.
A lancashire-i rendőrség elmondása szerint egy holttestet találtak kevesebb mint egy mérföldre attól a helytől, ahol Nicolát utoljára látták 23 nappal ezelőtt. A lancashire-i rendőrség szóvivője azt mondta: „Ma reggel, február 19-én, vasárnap nagyobb rendőri jelenlétet tapasztalhatnak a környéken lakók a St Michaels közelében lévő folyó körül.”
„Szeretnénk tájékoztatni mindenkit ennek az okáról. Ma délelőtt 11 óra 36 perckor hívtak minket, hogy egy holttestet találtak a Wyre folyóban, a Rawcliffe Road közelében. „Ezt követően egy víz alatti kutatócsapat és további szakemberek érkeztek a helyszínre, bementek a vízbe, és sajnálatos módon megtalálták a szóban forgó holttestet.”
„Még nem történt meg a hivatalos azonosítás, így jelenleg még nem tudjuk biztosan megmondani, hogy Nicola Bulley lehet-e az a személy, akinek a holtteste ma előkerült.”
„A holttest azonosítására irányuló vizsgálatok már folyamatban vannak. Egyelőre a halálesetet illetve az elhunyt halálának körülményeit nem tisztázottként kezeljük.”
„Nicola családja értesült a fejleményekről, és gondolatban velük vagyunk ezekben a gondterhes időkben. Kérjük, hogy a magánéletüket tartsák tiszteletben, és senki ne bocsátkozzon találgatásokba az incidens kapcsán, mert azzal csak még több fájdalmat okozhatnak a hozzátartozóknak.”
Nicolát utoljára január 27-én, 9.10-kor látták, a szokásos útvonalán haladva a kutyájával, Willow-val a folyó mellett. Valamivel korábban reggel még elvitte két kislányát az iskolába.
Telefonját – még mindig egy munkahelyi híváshoz kapcsolva – körülbelül 20 perccel az eltűnése után egy folyópartra néző padon találták meg a spánielével, ami vidáman futkározott, de Nicolát sehol sem találták.
A nő halálát illetően az első számú hipotézis az volt, hogy a lány a folyóba esett, miután megpróbálta kivenni a kutyája labdáját, ami beleesett, és eközben esett bele a vízbe és megfulladt. A nyomozók továbbra is fenntartják azt az álláspontot, hogy az ügyben harmadik fél nem érintett, vagyis nem megtámadták és megölték. Forrás