mentális egészség koronavírus

A Mentális Egészség Világnapját október 10-én ünnepeljük. Bevezetését még a Mentális Egészség Világszövetsége (World Federation for Mental Helath) kezdeményezte 1992-ben, azóta pedig világszerte számos szervezet csatlakozott hozzá.

mentális egészség koronavírus

A mentális egészség kérdése, így 2020-ban, a koronavírus járvány évében még fontosabb, mint valaha. Ez az év még nehezebbnek bizonyult, mint eddig bármikor. Az elzártság, elszigeteltség, a veszteség hónapjai hatalmas hatással voltak mindannyiunk mentális egészségére. Rengetegen veszítették el munkájukat, aggódnak idős, beteg rokonaikért, néznek szembe azzal a ténnyel, hogy lehet idén karácsonykor sem láthatják családtagjaikat. Egyszóval óriási nyomás alatt vagyunk, s a járvány mindannyiunkat különböző módon érintett. Teljesen normális az, ha most különösen bizonytalannak érezzük magunkat. Ennek a bizonytalanságnak pedig ha akarjuk, ha nem óriási hatása van a mentális egészségünkre.

A Mind for Better Health nevű jótékonysági szervezet 16 ezer embert kérdezett ki a mentális egészségéről. Kutatásuk alapján elmondható, hogy a felnőttek több mint felének (60%) és a fiatalok több mint kétharmadának (68%) romlott a lelki állapota, lelki egészsége a koronavírus járvány alatt.  Sokuknak új mentálhigiénés problémái alakultak ki, míg másoknak meglévő mentális problémái tovább súlyosbodtak.

A jótékonységi szervezet ezért minél több ember figyelmét szeretné felhívni a leki egészség fontosságára és az október 10-i mentálhigiénés világnapra. Figyelemfelhívó akciójuk keretében arra biztatnak, hogy mindannyian legalább egyetlen dolgot tegyünk meg egy nap lelki egészségünk, kiegyensúlyozottságunk érdekében. Ez az egy dolog, legyen bármilyen apróság, egy séta, egy új dolog elsajátítása, valami kreatív foglalatosság, másnak való segítségnyújtás nekünk is sokat segíthet.

És hogy minél szélesebb körben terjedjen az üzenete ennek a világnapnak, online életünket érintő változásokat is javasolnak és itt nem a Facebookra szánt idő lecsökkentése mellett kampányolnak.

Javaslataik között a következők szerepelnek:

  • Cseréld le a Facebook vagy Twitter profilfotód
  • Tölts le egy fotót és oszd meg a történeteddel a FacebookonTwitterenInstagram-on, elmesélve, mit teszel lelki egyensúlyod megőrzése érdekében
  • Töltsd le a szervezet októberi naptárját, melyben minden második napra különféle ötleteket adnak, mit tegyél lelkiállapotod javítása érdekében.    Forrás     bszemese

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után