Közzétették, mennyi pénzt keresett és mennyit adózott 1 év alatt a brit miniszterelnök 1

Rishi Sunak miniszterelnök közzétette a sokak által már régóta várt személyes adóbevallását, amelyből többek közt az is kiderül, hogy az elmúlt három évben több mint 1 000 000 GBP adót fizetett be.

Közzétették, mennyi pénzt keresett és mennyit adózott 1 év alatt a brit miniszterelnök 3

A kormány által közzétett dokumentumok szerint a miniszterelnök 325 826 GBP tőkenyereségadót és 120 604 GBP jövedelemadót fizetett be az Egyesült Királyságban. Mr. Sunak, az ország leggazdagabb képviselője korábban már mondta, hogy közzéteszi adóbevallását a Liz Truss elleni tavalyi sikertelen vezetői kampánya során.

Pénzügyeit intenzíven vizsgálták, miután kiderült, hogy felesége, Akshata Murthy különleges non-dom státusszal rendelkezik, ami lehetővé tette számára, hogy elkerülje az adófizetést milliárdos apja indiai cégétől, az Infosystől származó hatalmas vagyona után.

Az is kiderült, hogy Sunak úr amerikai zöldkártyával is rendelkezik, és adóbevallást nyújtott be Amerikában is, miközben pénzügyminiszterként szolgált Nagy-Britanniában. A nyilvános ellenreakciót követően egyébként Murthy később lemondott a non-dom státuszáról, és azt mondta, hogy az Egyesült Királyságban befizeti inkább az adót, hogy ez megakadályozza, hogy ez ne vessen rossz fényt a férjére és karrierjére.

Közzétették, mennyi pénzt keresett és mennyit adózott 1 év alatt a brit miniszterelnök 4

A mai adónyilvántartás szerint Sunak összesen 4,7 millió fontot keresett az elmúlt három pénzügyi évben, figyelembe véve a bevételeit és a tőkenyereségeket.Csak az utolsó, 2021-2022-es adóévben a miniszterelnök több mint 1,9 millió font bevételre és tőkenyereségre tett szert.

Az általa fizetett 432 493 font jövedelemadó pedig önmagában több mint 11-szerese az Egyesült Királyság átlagos éves fizetésének (38 131 GBP). A ma megosztott dokumentumok azonban csak a miniszterelnök brit adóügyeit fedik fel, és nem derül ki belőle, hogy mennyi pénzt keresett Amerikában. A becslések szerint egyébként Mr. Sunak és felesége együttes vagyona körülbelül 730 millió font.

A hónap elején Richard Burgon munkáspárti képviselő azt kérdezte a parlamentben, hogy a miniszterelnöknek miért tart ilyen sokáig az adóbevallásának közzététele.

Azt mondta: “Az emberek átláthatóságot akarnak a politikánkban, különösen azért, mert a miniszterelnök a történelem leggazdagabb miniszterelnöke, és sokan vannak, akik bizalmatlanok.  Szóval, miért nem tette még közzé a miniszterelnök az adóbevallásait? Mikor fogja ezt megtenni? És amikor ezt megteszi, közzéteszi-e az amerikai adóbevallásait?”

Sunak válaszul azt reagálta, egyszerűen „túl elfoglalt” volt ahhoz, hogy közzétegye adóügyeit. A minisztériumi törvénykönyv előírja, hogy minden miniszter – így a miniszterelnök is – az adóügyeivel kapcsolatos részleteket adja át a kabinetirodának és a miniszteri érdekekkel foglalkozó független tanácsadónak áttekintésre.

Ezeket az információkat azonban nem kötelesek ezt követően nyilvánosságra hozni, Mr. Sunak azonban ezt most megtette. Az utolsó miniszterelnök, aki közzétette adóbevallását, David Cameron volt, aki ezt még 2016-ban tette meg.  Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után