Kiderült, hogy halt meg az utas a légörvénybe keveredett londoni repülőjáraton, és közzétették a gép belsejében készült képeket 1

Egy 73 éves brit férfi életét vesztette egy Londonból Szingapúrba tartó repülőjáraton, miután a repülőgép súlyos légörvénybe keveredett. A gépen több tucat utas szenvedett sérüléseket az incidens következtében.

Kiderült, hogy halt meg az utas a légörvénybe keveredett londoni repülőjáraton, és közzétették a gép belsejében készült képeket 3

A Singapore Airlines járata, amelyen 229 ember utazott, mindössze hat perc alatt 7000 lábat zuhant Burma nyugati partja felett. A bangkoki hatóságok értesülése szerint az elhunyt férfi valószínűleg szívrohamot kapott, amikor a gép 38 000 láb magasból 31 000 lábra zuhant vissza a Burma nyugati partján fekvő Meinmadaung felett.

Hét ember állapota válságos, további 53-an pedig kevésbé súlyos sérüléseket szenvedek. A Heathrow-ról tegnap este 22 óra után felszálló járat „súlyos légörvénybe” került a 13 órás út 11. órájában. A Boeing 777-300ER kénytelen volt Bangkokban leszállni, ahol már mentők várták a sérült utasokat.

Kiderült, hogy halt meg az utas a légörvénybe keveredett londoni repülőjáraton, és közzétették a gép belsejében készült képeket 4

A 28 éves Dzafran Azmir, aki maga is a gépen utazott így nyilatkozott: „Hirtelen a repülőgép orra elkezdett felfelé emelkedni, és az egész gép remegni kezdett, ezért elkezdtem készülni a legrosszabbra, és akkor nagyon hirtelen egy nagyon drámai zuhanás következett, így mindenki, aki ült és nem volt bekötve a biztonsági öve, azonnal a plafonba csapódott.”

„Voltak, akik a fejük feletti poggyászkabinokba verték a fejüket, és behorpasztották azokat, és voltak, akik annak a résznek csapódtak neki, ahol a lámpák és a maszkok vannak, és egyenesen átszakították.”

Kiderült, hogy halt meg az utas a légörvénybe keveredett londoni repülőjáraton, és közzétették a gép belsejében készült képeket 5

Kittipong Kittikachorn, a bangkoki Suvarnabhumi repülőtér vezérigazgatója elmondta, hogy a legtöbb ember a fején sérült meg.

Kiderült, hogy halt meg az utas a légörvénybe keveredett londoni repülőjáraton, és közzétették a gép belsejében készült képeket 6

Azt mondta: „Az elhunyt utas felesége jelenleg a kórházban van. Sok utas nem tudott járni, és ki kellett őket menteni a repülőgépből. Néhány ember, akik könnyebb sérüléseket szenvedtek csak, már elhagyták a kórházat, készen arra, hogy visszautazzanak Szingapúrba.”

Kiderült, hogy halt meg az utas a légörvénybe keveredett londoni repülőjáraton, és közzétették a gép belsejében készült képeket 7

A Singapore Airlines közleményében ez áll: „A Singapore Airlines #SQ321-es járata, amely Londonból (Heathrow) Szingapúrba tartott 2024. május 20-án, súlyos légörvénybe került útközben. Megerősíthetjük, hogy a fedélzeten többen megsérültek és egy ember meghalt. A Singapore Airlines legmélyebb részvétét fejezi ki az elhunyt családjának. Együttműködünk a thaiföldi helyi hatóságokkal, hogy biztosítsuk a szükséges orvosi segítséget, és egy csapatot küldtünk Bangkokba, hogy további segítséget nyújtsunk azoknak, akiknek szükségük van rá.”    Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után