Kártérítést követel egy férfi az easyJet-től Nagy-Britanniában, miután a járatukba belecsapott a villám 1

Kártérítést követel egy dühös easyJet utas, miután törölték Lengyelországból hazafelé tartó járatát az Egyesült Királyságba, mert a gépet villámcsapás érte. James Digance és felesége, Margaret április 14-én repült volna vissza a skóciai Edinburgh-ba Krakkóból, mégpedig unokájuk két nappal későbbi születésnapi partijára.

Kártérítést követel egy férfi az easyJet-től Nagy-Britanniában, miután a járatukba belecsapott a villám 3

A repülőgép azonban megsérült, ezért javítási munkákat kellett végezni rajta, így a légitársaság kénytelen volt törölni a járatot. A 75 éves panasztevő állítása szerint a repülőtéren a pultnál először azt mondták neki, hogy a következő járat három nap múlva indul csak. Aznap este Mr. Digance-t és 74 éves élettársát az easyJet egy, a repülőtérrel szemközti szállodában szállásolta el, de elmondása szerint nem kaptak további információt egy esetleges korábbi járattal kapcsolatban.

Mivel nem volt vesztegetni való idejük, a pár kénytelen volt új járatokra helyet foglalni, de ez összesen 1318 fontba került, és a németországi Frankfurton keresztül kellett utazniuk, hogy április 15-én délután Edinburghba érjenek. Digance úr elmondta, hogy telefonjának akkumulátora nem sokkal azután lemerült, hogy megérkezett a krakkói repülőtér melletti szállodába, de amikor másnap reggel bekapcsolta azt, az easyJettől csak hajnali 5 órakor érkezett üzenet.

A légitársaság e-mailben közölte, hogy lefoglalták a pár számára a jegyekt egy belfasti járatra, ahonnan átszállással juthattak volna Edinburgh-ba, és április 15-én késő este értek volna oda. Az easyJet szerint Mr. Digance-t aznap este „rendszeresen értesítették” az alternatív utazási lehetőségekről – amit ő persze vitat. Azt mondja, hogy eredeti járatuk már eleve két órás késésben volt, amikor törölték, és úgy véli, hogy nem maradt más választásuk, mint maguknak foglalni helyet egy másik járatra, tekintettel az időkorlátokra.

Az EdinburghLive-nek ezt mondta: „Az EasyJet pultja mögött ülő fiatal nő azt mondta, hogy a következő járat április 17-én, hétfőn indul, és csak nevetett – nem tudtuk, mit tegyünk, mert úgy éreztük, hogy magunkra hagytak bennünket. A telefonom akkumulátora majdnem lemerült, és mindketten a hetvenes éveink közepén járunk, és küzdünk a technológiával, de szerencsére egy kedves lengyel nő, Edy, aki Edinburghba repült, segített nekünk.”

„Az EasyJet felrakott minket és sok más utast is éjszakára a Garden Hiltonba, de ez sem volt problémamentes, mivel a szálloda személyzetének fel kellett vennie a kapcsolatot az easyJettel az utalványokért. 16-ára vissza kellett érnünk az unokánk születésnapi bulijára, így Edy a táblagépéről foglalt nekünk repülőjegyet Krakkóból Frankfurtba, majd onnan Edinburghba.”

Digance úr azt mondta, hogy másnap reggel „szerinte vitathatatlanul” kártérítést várt az easyJettől, de kérésüket a villámcsapás által előidézett kivételes körülményekre hivatkozva a cég azóta elutasította. A történtek miatt Mr. Digance teljesen kikelt magából és rettentő dühös, mert megtagadták tőle a repülőjegyek árának visszatérítését, és azt mondja, hogy tovább fogja vinni az ügyet.

„Készen állok arra, hogy akár jogi útra tereljem az ügyet, amíg meg nem kapom, amivel tartoznak nekem. Nem volt elegendő, hogy hajnali 5-kor egy e-mailt írtak nekünk, hogy találtak alternatív utazási lehetőséget.” – mondta.

Az easyJet szóvivője így nyilatkozott: „Sajnálattal értesültünk arról, hogy Digance úr és párja hazafelé tartó járatát törölték, mert aznap korábban villámcsapás érte a repülőgépüket. Az ilyen helyzetekben kiemelten fontos számunkra, hogy ügyfeleink számára a lehető leghamarabb lefoglaljunk egy alternatív járatot, és szükség esetén szállodai szállást biztosítsunk. Ebben az esetben felvettük a kapcsolatot ügyfeleinkkel, hogy tájékoztassuk őket arról, hogy alternatív járatot keresünk számukra, és éjszakai szállást is biztosítottunk számukra.”

„Aznap este rendszeres kapcsolatban maradtunk, és tudattuk velük, hogy szereztünk nekik járatot, amivel haza tudnak menni. Mindazonáltal megértjük, hogy Digance úr és párja úgy döntött, hogy helyette alternatív repülőjáratot foglalnak haza. Bár az ehhez hasonló körülményeket nem tudjuk befolyásolni, szeretnénk elnézést kérni az általuk tapasztalt kellemetlenségekért.” Nos, mit gondoltok, ilyen helyzetben kinek van igaza?  Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után