A legújabb értesülések szerint költöztető furgonokat lehetett látni, amik a brit pénzügyminiszter holmijait szállították el a Downing Street-i lakásából. Boris Johnson pedig nemrégiben azt kérte független etikai tanácsadójától, Lord Geidttől, hogy indítson vizsgálatot Rishi Sunak ügyében.
Rishi Sunak és felesége, Akshata Murthy nemrégiben felújított egy lakást Nyugat-Londonban, amely állítólag a család új „főhadiszállása” lesz, mivel saját elmondásuk szerint közel van lányuk általános iskolájához. Mivel ez az utolsó otthoni éve, mielőtt bentlakásos iskolába indulna, Sunak állítólag azt tervezi, hogy megosztja idejét a családi ház és a Downing Street között, hogy több időt tölthessenek együtt.
A Sunday Mirror nemrég több fotót is közzétett, amin költöztetők pakolják furgonokba Mr. Sunak holmijait. A képek nagy port kavartak, mivel olyan pletykák terjednek Mr. Sunakról, hogy a családja körül a közelmúltban történtek miatt azt fontolgatja, hogy kilép a politikai életből.
A pénzügyminisztert elég sok kritika érte a tavaszi bejelentése óta, mivel sokan úgy érzik, nem tett eleget a britek megsegítéséért a megélhetési válság kapcsán. Ezen felül bejelentette, hogy a családoknak több adót kell fizetniük a kormánynak, mindeközben pedig pénzt kell találniuk a magasabb energiaszámlákra és a drágább élelmiszerekre is.
Ráadásul mindeközben kiderült, hogy miközben a családok egy részének a fűtés és bizonyos élelmiszerek megvásárlása közt kell választania, hogy lépést tartsanak az adó- és megélhetési költségek emelkedésével, Sunak multimilliomos felesége „megkerülte” a külföldi jövedelme utáni adó kifizetését. Ennek az az oka, hogy míg az Egyesült Királyságban a legtöbb ember minden bevétele után adót fizet – függetlenül attól, hogy honnan származik – Mrs. Murty csak az országon belül keresett jövedelme után adózik, mivel úgynevezett non-dom státusszal rendelkezik. Ez lehetővé teszi, hogy egy másik országban született személy, vagy ha szülője más országból származik, csak az Egyesült Királyságban szerzett jövedelme után fizessen adót az Egyesült Királyságban.
De ez nem kötelező, és azok, akik rendelkeznek vele, továbbra is dönthetnek úgy, hogy teljes adót fizetnek az Egyesült Királyságban. Christine Jardine, a Lib Dem Treasury szóvivője egyike volt annak a sok politikusnak, aki elítélte Sunak úr feleségét az adóstátuszának kihasználása miatt. Azt mondta: „A kormány minisztereinek kötelessége azt tenni, ami erkölcsileg helyes. Amikor megváltoztatják az emberek adóját, nekik és közvetlen családtagjaiknak ugyanazokat a szabályokat kell követniük, mint mindenki másnak.”
A királynőnél is gazdagabbnak tartott Mrs. Murty végül bejelentette, hogy a teljes adózás mellett dönt, mert nem akarja rossz helyzetbe hozni emiatt a férjét. Azóta a The Times által idézett források azt állították, hogy Sunak azt fontolgatja, hogy felmond a történtek miatt. A pénzügyminiszterről a média által festett kép az utóbbi időben igen sokat változott negatív irányba, ami meglehetősen nagy fordulat, pláne, ha azt vesszük, hogy nem olyan rég még arról pletykáltak, hogy ő lehet Boris Johnson utódja a miniszterelnöki poszton.
Mindeközben Boris Johnson nemrégiben azt kérte független etikai tanácsadójától, Lord Geidttől, hogy indítson vizsgálatot Rishi Sunak ügyében. A Downing Street állítása szerint azonban a miniszterelnök továbbra is „teljes mértékben bízik” a kancellárban.
A Downing Street 10. nem szabott határidőt a vizsgálat elvégzésére vonatkozóan, amely azt vizsgálja majd, hogy a pénzügyminiszter úr külső érdekeltségei megfelelően be vannak-e jelentve. A szóvivő elmondta, hogy a vizsgálat eredményét „időben” közzé fogják majd tenni. Johnson döntése, hogy felkéri Christopher Geidtet a vizsgálat lefolytatására, azután született, hogy a kancellár tegnap este maga kérte az összes érdekeltségének felülvizsgálatát, amióta 2018-ban miniszter lett. Miközben azt mondta, biztos abban, hogy mindenkor megfelelően járt el, Sunak azt is kifejtette, hogy „elsősorban az aggodalma” az, hogy a lakosság megbízzon benne. Forrás