A kiköltözés előtt rengeteg dolgot számításba vesz mindenki, de talán a legfontosabb szempont, a dolog anyagi vonzata, azaz, hogy hol lehet a legtöbb pénzt keresni Nagy-Britanniában, és hol mennyibe kerül a mindennapi élet. Ennek kapcsán szedtünk össze néhány hasznos adatot.
Az Adzuna állásportál a tavalyi évre is elkészítette a brit fizetéseket összehasonlító elemzését. Ebből kiderül, hogy a 8,3 milliós London generálja a brit gazdaság teljesítményének 22 százalékát, és a fizetések is magasabbak, mint az ország többi részén. Az Adzuna szerint a meghirdetett állásokért átlagosan kínált bér évi 40 752 font, szemben a 30 466 fontos brit átlaggal. A brit statisztikai hivatal adataiból is hasonló tendencia figyelhető meg, Londonban évi 35 238 font az átlagfizetés, az országos átlag 27 017 évi font.
A portál listájának további két dobogós helyezettje skót nagyváros, Aberdeen (2.) és Edinburgh (3.) lett. Aberdeenben átlagosan évi 38 036 fontot, míg Edinburgh-ban 35 784 fontot kereshetünk, ami elsősorban a városokban jelenlévő erős pénzügyi szektornak köszönhető.
A negyedik helyen Reading végzett, melyet leginkább a fővároshoz való közelsége indokol, míg az ötödik Cambdridge lett. Utóbbi a legnagyobb brit technológiai vállalatok és persze egyetemei jelenlétéből profitál. A 6. helyezett Luton a reptérnek lehet hálás, a városban élők 40 százaléka talál itt munkát, de az utóbbi években olyan nagyvállalatok is megtelepedtek Lutonban, mint az AstraZeneca, vagy az Ernst & Young.
A lista vége is érdekes, Chichesterben évi 26 105 font az átlagkereset, őt követi Sunderland évi 24 072 fonttal. Az utolsó helyezett pedig Preston évi 23 060 fontos átlagfizetéssel. A város legnagyobb problémája a fiatalok munkanélkülisége, noha két éve ide érkezett a legtöbb külföldi befektetés (393 millió font 2013 első 9 hónapjában).
Ingatlanárak
Egy másik figyelemfelkeltő lista a Zoopla ingatlanközvetítő oldal összesítése, mely az ingatlanárak alakulását listázza. A Zoopla listájából kiderül, hogy 2014-ben tovább emelkedtek a nagy-britanniai ingatlanok árai, és átlagosan már megközelítették a 270 ezer fontot (268 895 font), vagyis 110 millió forintot, ami 15 191 fontos emelkedés egyetlen év alatt.
A Zoopla az ingatlanárak alapján rangsorolta a brit városokat, mely sokszor leköveti a fizetési toplistát. Első helyen itt is London végzett, ahol a házak átlagára 603 724 font (244 millió forint). A fővárosban csak 2014-ben 15 százalékkal emelkedtek az ingatlanok árai. A második Edinburgh évi 11,8 százalékos drágulással, harmadik Aberdeen 9,7 százalékos árnövekedéssel. A Zoopla adatai szerint kifejezetten erősen teljesített még Newcastle, Reading, Dundee, Bristol és Milton Keynes is.
Összességében azt lehet megjegyezni, hogy aki a nagy pénzt hajtja és a legjobban fizető állásokat, de bevállalja cserébe az extra költségeket, annak Londonban a helye, aki pedig szívesebben él csendesebb, nyugodtabb helyen, ahol nincs akkora pörgés, de munkalehetőségek azért akadnak szép számmal, az nézzen szét Skóciában.
Ha máskor is szeretnél friss, angliai magyaroknak szóló híreket olvasni, nyomj egy Like-ot:
[efb_likebox fanpage_url=”https://www.facebook.com/hunglia.magyarok” fb_appid=”” box_width=”500″ box_height=”180″ colorscheme=”light” show_faces=”1″ show_header=”0″ show_stream=”0″ show_border=”1″ ]Csatlakozz facebook csoportunkhoz: https://www.facebook.com/groups/319485078225041/
Forrás: http://index.hu/index2/#bloghu/hataratkelo/2015/01/03/hol_kereshetsz_a_legtobbet_nagy-britanniaban