Hivatalosan is bemutatták az „oltási útleveleket” Angliában 1

Az oltási útleveleket vagy más néven oltási tanúsítványokat hivatalosan is bevezették Angliában, miközben az NHS mobilalkalmazása kisebb változtatáson esett át.

Hivatalosan is bemutatták az „oltási útleveleket” Angliában 3

Az alkalmazás szövegezése módosult, méghozzá oly módon, hogy lett egy „belföldi” szekciója is, amelyben ez áll: „Lehet, hogy fel kell mutatnia NHS Covid Pass-át amennyiben olyan helyek egyikére akar bejutni, amelyek a szolgáltatás igénybevételét választották”.

A vállalkozások az új szabályok értelmében maguk dönthetnek arról, hogy az oltási tanúsítványokat elkérik-e az emberektől annak biztosítására és ellenőrzésére, hogy a hozzájuk érkező vendégek, ügyfelek, vásárlók megkapták-e mind a két oltásukat. De a kormány azt tervezi, hogy ősztől kötelezővé teszi ezek használatát bizonyos helyszíneken, beleértve az éjszakai szórakozóhelyeket és a nagyobb rendezvényeket.

Ahogy az ország lassan de biztosan közeledik ahhoz, hogy minden újra olyan legyen, mint a járvány előtt volt, a miniszterek egyre inkább próbálják a fiatalabb korosztályt is meggyőzni, hogy oltassák be magukat.

„Ahogy óvatosan újranyitjuk az országot, az oltások lehetővé teszik mindenki számára, hogy visszatérjen azokhoz a dolgokhoz, amelyeket szeretett és már annyira hiányolt a világjárvány ideje alatt, legyen az egy jó nyaralás, vagy egy buli valamelyik éjszakai szórakozóhelyen…” – nyilatkozta Sajid Javid, brit egészségügyi miniszter.

Dominic Raab külügyminiszter az egyik legutóbbi nyilatkozatában azt mondta, hogy a kormány várhatóan szeptemberben de lehet hogy egy kicsivel korábban is jelezni fogja, hogy mely helyszíneken lesz szükség az oltási tanúsítványokra a belépéshez. Amikor pedig arról kérdezték, hogy kötelezővé kéne-e tenni, hogy mind a két oltása meglegyen azoknak, akik vissza akarnak menni a munkahelyükre dolgozni, Mr. Raab azt felelte, hogy:

„Meg tudom érteni, hogy sok munkáltató miért gondolkodik úgy, hogy ez lenne a helyes út, vagy hogy ez lenne a megfelelő irányvonal. De akár helyes akár nem, azt hiszem, hogy óvatosnak kell lennünk ezen a téren.” … A kormány korábban már megígérte, hogy az oltási útleveleket nem fogják belföldön alkalmazni, mert az diszkriminálna, és számtalan szituációban előnyösebb helyzetbe hozná azokat, akik be vannak oltva. Természetesen most megint megy a variálás, és úgy tűnik ismét nem az fog történni, amit korábban megígértek a lakosságnak.      Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után