Hatalmas üzenettel várták az amerikai elnököt Angliában, ami már a repülőről is látszott 1

Egy művészeti suliba járó diák gondoskodott arról, hogy a Nagy-Britanniába látogató Donald Trump, amerikai elnök az általa „megfelelőnek” vélt fogadtatásban részesüljön.

Ahogy a képeken is látszik, nem mondhatni, hogy visszafogta volna magát. A képes és szöveges üzeneteket ráadásul olyan helyen vágta bele a gyepbe, ami leszálláshoz készülő repülő útjába esik, tehát azt ki lehetett szúrni már a levegőből az érkezés előtti percekben.

Hatalmas üzenettel várták az amerikai elnököt Angliában, ami már a repülőről is látszott 3

A 18 esztendős Ollie Nancarrow ugyanis azzal töltötte a hétvégét, hogy fűnyíróval egy szép nagy kanyargós péniszt vágjon a fűbe, mellette egy nagy „OI TRUMP” felirattal, amit az Air Force One repülési útvonala alatt helyezett el nagy műgonddal.

Ezt még kiegészítette egy hatalmas jegesmedve rajzzal, valamint egy másik „climate change is real” felirattal.

Hatalmas üzenettel várták az amerikai elnököt Angliában, ami már a repülőről is látszott 4

„A le fel szálló repülők útvonala alatt való lakásnak is kell, hogy legyen valami előnye.” – nyilatkozta.

A fiatal srác a saját otthonuk kertjébe varázsolta bele az üzeneteket, Hatfield Heathnél, Essex területén. Így tüntetett Trump klímaváltozással kapcsolatos nézetei ellen.

Hatalmas üzenettel várták az amerikai elnököt Angliában, ami már a repülőről is látszott 5

„Donald Trump, aki tagadja a klímaváltozás tényét, és nem vesz tudomást annak jelentőségéről, nem szívesen látott vendég itt, én pedig szeretném ha erről tudomást is szerezne, amikor megérkezik Stansted repterére.” – mondta a Bishop’s Stortford High School diákja.

„Azt akarom, hogy világosan és egyértelműen a tudtukra adhassam a véleményem, és azt hiszem ez sikerült is.” – tette hozzá a srác, akinek édesanyja és mostoha apja adták meg az engedélyt arra, hogy most kivételesen egy kicsit máshogy nyírja le a füvet…   Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után