Sir Keir Starmer brit miniszterelnök és munkáspárti vezető minden eddiginél nagyobb nyomás alá került, miután a párton belül egyre több befolyásos szereplő nyíltan vagy háttérből a távozását sürgeti. A legkeményebb üzenet most az, hogy Starmernek gyakorlatilag kedd reggelig, a kabinetülésig adtak időt arra, hogy menetrendet vázoljon fel a lemondására – különben a párt belső lázadása megalázó módon sodorhatja el. A háttérben már nem is csak a bukásáról beszélnek: Andy Burnham szövetségesei állítólag azon dolgoznak, hogy a hatalomátadás a lehető leggyorsabban, akár valódi vezetőválasztási csata nélkül történjen meg.
A válságot tovább mélyítette, hogy a Munkáspárt veteránjai és korábbi vezető figurái is nyíltan Starmer ellen fordultak. Charlie Falconer, Tony Blair egykori lordkancellárja azt mondta, Starmernek nem szabadna beleállnia egy vezetői harcba, mert „egyáltalán nincs tekintélye”, és a pártban már mindenki úgy kezeli a helyzetet, mintha Andy Burnham átvétele elkerülhetetlen lenne.
Harriet Harman még élesebben fogalmazott, amikor arról beszélt, hogy a „nyáj nem egyszerűen Starmer ellen mozdult meg, hanem egyenesen stampede-be kezdett”. Alan Johnson volt belügyminiszter pedig gyakorlatilag nyíltan azt üzente neki: „Vége, Keir.”
Kedd reggeli határidő: vagy maga jelenti be a távozását, vagy rákényszerítik
A brit sajtóban megjelent értesülések szerint Starmer a hétvégén miniszterekkel és képviselőkkel egyeztetett arról, van-e még politikai mozgástere, de a hangulat a párton belül egyre inkább az, hogy a helyzete tarthatatlan. Egy magas rangú munkáspárti forrás szerint a kedd reggeli kabinetülés az utolsó esélye arra, hogy „méltósággal” távozzon. Ha ezt nem teszi meg, akkor a következő napokban könnyen olyan nyilvános és brutális belső támadás jöhet, amely teljesen szétveri a maradék tekintélyét is.
A Downing Street hivatalosan egyelőre tagadja, hogy Starmer már a lemondása időzítésén dolgozna, és szóvivője a miniszterelnök pénteki nyilatkozatára mutatott vissza, amikor azt mondta, kész harcolni egy vezetői kihívás ellen. A háttérből érkező jelzések viszont egészen más képet festenek. A Reuters szerint a kormányon belül is egyre többen úgy látják, hogy „a játéknak vége”, és ha Starmer nem lép önként, akár tömeges lemondásokkal is szembenézhet a kabinetből.
Burnham emberei már a „koronázást” készíthetik elő
A legnagyobb nyertesnek jelenleg Andy Burnham tűnik, aki a Makerfield időközi választás után hirtelen a Labour legerősebb figurájává vált. A párton belül egyre többen nem egyszerűen potenciális kihívóként, hanem kész miniszterelnök-jelöltként kezelik. A beszámolók szerint Burnham támogatói már Labour-képviselőket hívogatnak, hogy nyíltan álljanak be mögé, és a céljuk nem feltétlenül egy hosszú, nyílt vezetőválasztás, hanem inkább egy gyors, „koronázásszerű” átmenet. Egyes becslések szerint már 200-nál is több munkáspárti képviselő támogathatja, ami brutális erődemonstráció lenne Starmerrel szemben.
A pártban az is felmerült, hogy Wes Streetinget – aki korábban maga is késznek mutatkozott elindulni egy vezetőválasztáson – inkább megpróbálják megállapodással félreállítani. A sajtóban már olyan forgatókönyv is megjelent, hogy Burnham kancellári pozíciót kínálhatna neki, ha cserébe nem indít saját kampányt. Ezzel párhuzamosan az is egyre többször felbukkan, hogy Burnham hatalomra kerülése esetén Rachel Reeves pénzügyminiszter pozíciója is veszélybe kerülhet, mert Burnham új gazdaságpolitikai irányt akarhat. Ezek még nem hivatalos döntések, inkább erősödő belső találgatások – de már önmagukban is mutatják, mennyire előrehaladott a Starmer utáni korszak tervezése a párton belül.
Már miniszterek is Starmer távozását akarják
A helyzetet az teszi igazán súlyossá, hogy már nem csupán a háttérben morgolódó backbencherek lázadnak, hanem kormánytagok is. Heidi Alexander közlekedési miniszter már korábban jelezte, hogy Starmernek mennie kell, és a hírek szerint Yvette Cooper külügyminiszter, Ed Miliband energiaügyi miniszter és Shabana Mahmood belügyminiszter is újra nyomást gyakorolhat rá, hogy szabjon határidőt a távozásának. Több miniszter név nélkül arról beszélt, hogy a bizonytalanságnak véget kell vetni, és már inkább valamiféle rendezett átmenetben reménykednek, mintsem Starmer túlélésében.
A backbencherek oldaláról is hasonló a hangulat. Jonathan Reynolds-ot egyre több képviselő keresi azzal, hogy a változás „most már elkerülhetetlen”. Több mint száz képviselő írta alá azt a levelet, amely Starmer távozását sürgeti, és a Makerfieldben mért választói hangulatkutatások alapján sokan kifejezetten azért szavaztak Burnhamre, hogy Starmer bukását felgyorsítsák. Ez már nem egyszerű frakcióharc, hanem a Labour identitásáról és túlélési stratégiájáról szóló belső háború.
Mi jöhet most, és ez miért fontos az angliai magyaroknak?
Ha Starmer a következő napokban bejelenti a távozási menetrendjét, akkor a Munkáspárt megpróbálhat egy gyors, kontrollált vezetőváltást végigvinni még az őszi parlamenti időszak előtt. Ha viszont ragaszkodik a pozíciójához és beleáll a harcba, akkor a Labour könnyen hetekre vagy akár hónapokra nyílt belső háborúba süllyedhet. Ez nemcsak a brit belpolitikát borítaná fel, hanem azokat a döntéseket is, amelyek közvetlenül érintik az Egyesült Királyságban élő külföldieket, köztük a magyarokat is: a megélhetési válság kezelését, a munkapiaci intézkedéseket, a lakhatási és közszolgáltatási reformokat, vagy éppen az EU–UK kapcsolatok újratárgyalását.
Az angliai magyar közösség számára ezért ez nem pusztán Westminster-drámának tűnő belpolitikai történet. Ha a brit kormány élén új vezető jön, az könnyen új irányt hozhat az adópolitikában, a szociális támogatások rendszerében, a munkavállalói jogokban, a közlekedési és egészségügyi prioritásokban, sőt még az EU-val való viszonyban is. A következő néhány nap ezért kulcsfontosságú lehet: nemcsak Starmer sorsa, hanem az egész brit kormányzati irányvonal szempontjából.