A doveri kikötő dolgozói azt mondják, hogy „rettentően frusztráltak” a jelentős forgalmi fennakadások miatt, amelyek következtében az első sorban busszal utazók akár 12 órán át is sorban kell, hogy álljanak a húsvéti ünnepek nyomán megnövekedett forgalom miatt.
Kritikus incidenst jelentettek péntek éjjel, és a P&O Ferries és a DFDS Seaways üzemeltetői is késésekről számoltak be a komp- és buszjáratok esetében, részben a rossz időjárásra és a francia határellenőrzéseknél lévő fennakadásokra hivatkozva. A kikötő szombat délelőtti közleményében a „francia oldali problémákat és az utazók hatalmas tömegét” okolta a késésekért.
Az autók elvileg egyelőre gond nélkül haladnak át, a teherforgalom pedig fennakadás nélkül zajlik – közölte a kikötő. Szombaton a kikötő szerint már körülbelül 70 autóbusz vár arra, hogy átjusson a másik oldalra, és várhatóan még vagy 400 érkezik ma.
„A kompüzemeltetőinkkel, a határon dolgozó partnereinkkel és a Kent Resilience Forummal folytatott jelentős előretervezés ellenére a kompüzemeltetők húsvétra extra buszfoglalásokat is rögzítettek ami így hatással van a kikötő működésére.”
Egy Rosie nevű környezetvédelmi aktivista, aki rávette a családját, hogy inkább menjenek busszal, és ne repülővel Franciaországba, azt mondta, hogy a doveri helyzet „abszolút káosz”. Azt nyilatkozta a Sky Newsnak, hogy 12 órát vártak, és még legalább két órás késéssel kell szembenézniük a mire sorra fognak kerülni, és hozzátette: „Senki sem jött oda hozzánk, hogy bármit is közöljön, vagy megkérdezzen.”
Az utazók a Twitteren is hangot adtak csalódottságuknak, mondván, hogy a késések jelentősen hátráltatták a húsvéti kiruccanásuk kezdetét. Egy másik személy azt mondta, hogy ő már 18 órája sorban áll és még mindig nem jutott át, egy harmadik személy pedig a támogatás hiánya miatt kritizálta a P&O Ferriest.
Louise Hancock például ezt írta a Twitteren a Dovernél kialakult helyzetről: „A lányom tegnap délelőtt 10 óra óta egy buszon ül, és emiatt most bukta utazásának első éjszakáját. Fáradt, és nem evett tegnap ebéd óta, és nem kapott rendes ételt… amit ezeknek a gyerekeknek el kell viselniük, az elfogadhatatlan.”
A doveri kikötő szóvivője szombaton reggel 9 óra előtt ezt mondta: „Az autóbuszok várakozási ideje még mindig több óra, de az autok már rendben át tudnak haladni.”
Egy korábbi, szombati tweetben a P&O Ferries elnézést kért a késésekért, de azt mondta, hogy „nincs teljes kontrollja a határellenőrzési folyamatok felett”, és „nem tudja pontosan megmondani, mennyi ideig tart az átjutás”. Forrás