Hatalmas és látványos terrorcselekmény készül Nagy-Britannia ellen, jelezte a terrorelhárítás feje 1

Az Iszlám Állam valami nagy dolgot tervez és jó esély van rá, hogy az Egyesült Királyságban akarják végrehajtani a következő nagyszabású támadást, derült ki a brit terror ellenes csoport vezetőjének nyilatkozatából.

lond12

A szélsőséges csoport háborút indított a nyugat ellen. Mark Rowley, a londoni rendőrség egyik vezető beosztású embere azt mondta, hogy az iszlamista csoport az elmúlt években csak kisebb akciókat szervezett a rendőrség és a katonaság ellen, most azonban valami nagyobb dolog lehet készülőben a nyugati világ ellen.

„Az elmúlt hónapok során megfigyelhető, hogy egyre szélesebb körben, és egyre nagyobb támadásokat indítanak a nyugati világ megdöntésére, aminek sajnos tökéletes példája a novemberi párizsi mészárlás. Idáig csak a rendőrség és a katonai intézmények ellen voltak legtöbbször támadások a szigetországban, amik az ország biztonságának jelképei, de most valami sokkal átfogóbb támadás jöhet.”

police6_2593558a

„Sajnos emellett ez a csoport kifejezetten szereti a látványos erődemonstrációkat. Ez egy olyan terrorszervezet, ami egyfelől a propagandát használja fel hogy radikalizáljon egyes embereket, hogy a nevében hajtsanak végre támadásokat, de ugyanakkor saját szervezésű, nagyobb akciókra is képesek.” – tette hozzá Mr. Rowley.

A „terror szakértő” Mr. Rowley szerint az Iszlám Állam olyan támogatókat keres, akik katonai kiképzést kaptak Szíriában, hogy hogyan kell egy esetleges támadást megtervezni, és végrehajtani Európában. Közös érdek, és jelenleg az egyik legfontosabb feladat, hogy az IS és a hozzá hasonló szervezetek brit kapcsolatait, és itteni sejtjeit felderítsék.

Az elmúlt 3 év során Nagy-Britanniában a terrorcselekményekkel kapcsolatba hozható letartóztatások száma 57%-kal, tehát több, mint másfélszeresére emelkedett az azt megelőző 3 évhez viszonyítva. Ami talán meglepő lehet, hogy a letartóztatott személyek 77%-a brit állampolgár volt. 14%-uk volt nő, és 13% volt 20 éves vagy annál fiatalabb életkorú. Sajnos idáig ilyen szinte egyáltalán nem volt. A tinédzserek s a nők beszervezése új trend lett a terrorszervezetek körében az elmúlt évtized során.

A Scotland Yard több, mint 20 család és 50 fiatalkorú életének tönkretételét nézte végig az elmúlt években a radikális csoportok beszervezései és manipulációja miatt. A rendőrség most már képzett pszichológusokat is bevet, akik segítenek kezelni azokat, akik könnyen befolyásolhatóak a szélsőséges csoportok által, valamint tanácsokkal és elemzésekkel segítik a terroristák elleni fellépés hatékonyabbá tételét.

A szigetország növeli az állományban lévő képzett lövészek számát, és elvileg van kidolgozott terv is egy összehangolt terrorcselekmény esetére, de ezt még szerencsére nem kellett éles helyzetben megtekintenünk.      Forrás: http://metro.co.uk/

 [fblike]

Ugrás a HuNglia főoldalára

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után