A tervek már készülnek a Hollywood-i stílusú új, emberek millióit lázba hozó látványosságról, ami London mellé fog felépülni és minden bizonnyal az összes gyerek, és rengeteg felnőtt a csodájára jár majd ha kész lesz. Mit lehet tudni róla eddig?
Nagyságrendileg 2 milliárd angol fontba kerülhet a megépítése, és valószínűleg nagyobb lesz, mint a 2012-ben átadott olimpiai park. Az átadás időpontját kicsit kitolták nemrégiben, úgyhogy meg kell azért rá várni jócskán, de ha kész lesz, minden bizonnyal Nagy-Britannia egyik legtöbb turistát vonzó látványossága lesz.
Az már biztos, hogy Dél-Angliában, Kent megyében lesz, ami London szomszédságában található. A komplexumnak a Swanscombe félsziget ad majd helyet, ami Gravesend és Dartford között található. Elképesztő, 1.5 millió négyzetméteres területet foglalnak majd el a látványosságok, ami azt jelenti, hogy a teljes park mérete akár ennek a duplája is lehet. Viszonyításképpen az említett olimpiai park 2.3 millió négyzetméteres területen fekszik. Azt azért tegyük hozzá, hogy a párizsi Disneyland-hez képest mind a kettő kicsinek számít majd, az ugyanis elképesztő majdnem 20 millió négyzetméteren terül el.
Az egész helynek Hollywood-i arculata lesz, és ezzel kapcsolatban a Paramount Pictures studióval a szerződés már meg is köttetett.
A hírek szerint lesz benne sok hullámvasút, mozik, éttermek sokasága, hotelek, koncertek lebonyolítására alkalmas helyek, és rengeteg egyéb nyalánkság, amitől kicsiknek nagyoknak tátva marad majd a szája. Ráadásul a tervekben mindezeken felül szerepel Európa legújabb és legnagyobb vízi és csúszdaparkjának megépítése is, szintén a komplexum részeként.
Hogy mennyibe fog ez kerülni? Lehet, hogy jobb, ha nem is akarjuk hallani. A becslések szerint nagyjából 2 milliárd fontba fog „fájni” a projekt, ami forintban kifejezve 806,000,000,000 Ft. Ebbe még belegondolni is szédületes, ráadásul, ahogy az lenni szokott, biztos nem áll meg annyiban, amennyinek előre tervezik. A tervek szerint nagyjából naponta 50,000 turista, és hazai érdeklődő befogadására lesz kapacitása a helynek.
A Park gazdaságilag is jó hatással lehet a környékre, ugyanis maga a komplexum és a köré felépülő teljes infrastruktúra akár 27 ezer új munkahelyet is teremthet. Az egyetlen sajnálatos hír, hogy a park majd csak 2021-re lesz kész és akkor fogja megnyitni kapuit a családok 10,000-einek számára. Mindenesetre már alig várjuk, és reméljük, hogy ha méretre nem is, de látványosságok, és élmény szempontjából felveszi majd a versenyt Párizsi nagytestvérével. Forrás: http://www.standard.co.uk/
[fblike]
- Így értesülhetsz friss híreinkről azonnal
- Itt csatlakozhatsz a HuNglia Facebook csoporthoz (17,000fő)