Halálra rázta új barátnője kisbabáját egy férfi Angliában, amikor megtudta, hogy megvonták tőle az Universal Credit támogatást 1

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélik azt a férfit, aki dühében halálra rázva meggyilkolta élettársa kisgyermekét, miután megtudta, hogy megvonták tőle az addig járó támogatást.

Halálra rázta új barátnője kisbabáját egy férfi Angliában, amikor megtudta, hogy megvonták tőle az Universal Credit támogatást 3

A 27 éves Michael Daymond olyan erővel rázta meg a kétéves Maya Chappellt, hogy a gyermek szemében talált sérülések hasonlóak voltak ahhoz, amit autóbalesetek során szoktak elszenvedni a sérültek, vagy amikor valaki egy magas épületből zuhan ki – adták tudtára az egyik jelentésben a Teesside Crown Court-nak. A kislány édesanyját, a 24 éves Dana Carrt is elítélték gyermekkínzás miatt, amiért elhanyagolta és hagyta egy gyermek halálát okozó eseménysort végbemenni.

Az ügyészség azt mondta, hogy gyakorlatilag szemet hunyt a gyermeken látható zúzódások fölött, amelyeket Daymond okozott a kislányának, és mindezek ellenére a lányát a férfi gondjaira bízta, hogy ő maga munkába állhasson. Daymondot egy alig három hétig tartó tárgyalás után elítélték gyilkosságért és gyermekkínzásért.

Carr és Maya édesapja, James Chappell elváltak, és a nő röviddel ezután megtalálta új párját, akivel csak néhány héttel korábban találkozott először. Gyorsan beköltözött hozzá a Durham területén Shotton Colliery-ben lévő ingatlanba. Míg Carr a teesside-i Stocktonban dolgozott, tavaly szeptember 28-án Mayát Daymond gondjaira bízta.

A végzetes támadást megelőző órákban Daymond folyamatosan telefonált, és megpróbált bejelentkezni, hogy ellenőrizze Universal Credit státuszát, és 14:00 körül megtudta, hogy azt megvonták tőle. Körülbelül 90 perccel később hívta Carrt – feltehetően azért, hogy elmondja neki, hogy valami történt Mayával –, majd felhívta a 999-et, és közölte, hogy a kislányt „levegőért kapkodva” találta.

Miközben Carr hazafelé rohant, SMS-eket írt Daymondnak, a következő szövegekkel: „Jövök”, „Kérlek, ne hagyj el” és „Jól vagy?”. Az ügyészség kiemelte, hogy: „Egyetlen üzenetében sem kérdezett semmit Mayáról.”

Daymond, akit korábban még semmiért nem ítéltek el, védekezésképpen nem tett vallomást. Azt mondta a rendőröknek, hogy Maya biztosan kiesett az ágyából, de egy sor orvosszakértő azt mondta a bíróságon, hogy biztosak abban, hogy a kislány halálához vezető sérülések nem véletlenek.

A kislány soha többé nem tért magához és két nappal a támadás után a kórházban Maya az életét vesztette a sérülések szövődményeinek következtében. Maya apja aggodalmát fejezte ki a lánya testén látott zúzódások miatt, amikor a lány nála volt. Ám Carr többször is hazudott neki arról, hogy mi okozta őket. A pár kivette Mayát a bölcsiből, hogy a testén lévő zúzódásokat mások ne láthassák.

Miközben a mentősök Maya megmentésén dolgoztak, mielőtt kórházba szállították, Daymond ismét felhívta a Universal Creditet telefonon, hogy vitát kezdeményezzen velük. Az anya azt is mondta a bíróságnak, hogy ikrekkel volt terhes Daymondtól Maya halálakor, de az abortusz mellett döntött, miután a férfit gyilkossággal vádolták meg.

Az ügyészség azonban azt mondta, hogy érdeklődtek az általa említett klinikán, és nem számoltak be arról, hogy ott járt volna. December 22-én lesz majd az ítélet kihirdetése a pár ellen, akiket minden vádpontban egyhangúlag bűnösnek találtak.

A tárgyalás után Chris Barker nyomozófelügyelő azt mondta: „Maya Chappell egy olyan személy keze által halt meg, akinek gondoskodnia kellett volna róla. Maya védtelen volt. Két éves volt, és biztonságban kellett volna éreznie magát otthon, tanulnia, játszania és szórakoznia, de ehelyett állandó rettegésben élt, hogy Michael Daymond mit fog tenni vele. Túl fiatal volt ahhoz, hogy bárkinek is el tudja mesélni szenvedéseit és mindeközben édesanyja, Dana Carr, aki tudott a zúzódásokról, nem cselekedett.”    Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után