Forgalommal szemben próbált meg felhajtani az autópályára egy magyar nő Angliában 1

A tervezettnél jóval többe került az első munkanapja egy magyar nőnek, miután rossz irányba akart felhajtani az M1-es autópályára az egyik felhajtón Derbyshire megyében, Angliában.

Forgalommal szemben próbált meg felhajtani az autópályára egy magyar nő Angliában 3

A 31 éves magyar származású Mira Malek elnézte, mit mond a navigációs applikációja, és a 28-as számú felhajtón elindult az autópálya irányába forgalommal szemben South Normantonnál. Mira, aki Alfretonban dolgozik még éppen időben fékezett, hogy elkerüljön egy igen veszélyes szituációt, és meg tudott állni pont a pályára való felhajtás előtt, a forgalom elől elzárt területen, ami a csíkozott vonalas útburkolati jellel ellátott rész azon a szakaszon, ahol a felhajtó beletorkollik az autópályába.

„A forgalmat felügyelő egyik jármű a Highways England-től épp arrafelé hajtott az M1-es autópályán, és a 28-as lehajtónál meglátták a forgalommal szemben lévő járművet. A jármű pont azon a részen állt meg, ahol a sávok egyesülnek.” – mesélte az ügyész a bíróságon.

A helyszínre a rendőrség is kiment, miután az esetet jelentették. Mint kiderült, Mira alig pár hete érkezett Nagy-Britanniába, és ez volt mindössze a második alkalom életében, hogy az országban vezetett.

Az is elhangzott, hogy Mira pont első munkanapjára igyekezett autóval és azon a szakaszon még soha nem vezetett azelőtt. A nő azt is elmesélte, hogy a mobiltelefonján lévő navigációs appon nézte épp, hogy merre kell menni, miközben az A38-on haladt. A navigációs rendszer azt tanácsolta neki, hogy a következő lejárónál forduljon le, ő pedig hirtelen eltévesztette, hogy melyik is a következő, amin ő lehajthat.

Mirának szerencséjére nincs büntetett előélete, és a jogosítványát sem terhelik büntetőpontok, és soha semmilyen szabálysértést nem követett el ezelőtt. A bíróságon természetesen beismerte bűnösségét veszélyes vezetés vádjában. Az eset egyébként még október 17-én történt, egy szerdai napon.

„Ez az eset inkább szól tapasztalatlanságról, mint felelőtlenségről, és ez volt mindössze a második eset, hogy ebben az országban vezetett, azon a szakaszon pedig a legelső, és csak annyi történt, hogy megzavarta a körforgalom. Miután rájött, hogy rossz helyen fordult le és rossz irányba halad, azonnal megállt az első biztonságosnak megítélt helyen.” – kelt a védelmére az ügyvéd a tárgyaláson.

Mindezek ellenére a bíróság azt mondta, hogy az incidensnek katasztrofális végkimenetele is lehetett volna, és Halek Mirát 12 hónapra eltiltották a vezetéstől, valamint 60 óra fizetetlen munkára ítélték. Sőt ezeken felül összesen £170 bírságot varrtak a nyakába. Kíváncsian várjuk a véleményeket a büntetés mértékének jogosságával kapcsolatban…              Értesülj az angliai hírekről azonnal, facebookon való keresgélés nélkül: katt alul a csengő ikonra, majd a csatlakozásra   Forrás 

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után