Fizetőssé válhatnak az autópályák Nagy-Britanniában 1

A jelentések szerint hamarosan fizetős utak egész hálózatát építhetik ki Nagy-Britanniában, hogy megbirkózzanak az üzemanyagadóból származó bevételek csökkenésével. A tisztviselők régóta attól tartanak, hogy az elektromos autók népszerűbbé válásával az adóból származó bevételek zuhanásba kezdenek, és az üzemanyagadó várható csökkentése még égetőbbé teszi a probléma megoldását. 

Fizetőssé válhatnak az autópályák Nagy-Britanniában 3

Rishi Sunak brit pénzügyminiszter nemrégiben jelezte, hogy csökkenti az üzemanyagadót, mivel az ukrajnai orosz invázió miatti ugrásszerűen megemelkedtek a benzinárak és az emelkedésnek még nincs vége. A pénzügyminiszter mint kiderült literenként 5 penny-vel csökkenti az üzemanyagadót, amíg az árak stabilabbá nem válnak.

A kormány emellett a tervek szerint 2030-ra meg akarja szüntetni a benzines és dízelmotoros autók értékesítését is, ami a becslések szerint 35 milliárd fontnyi hiányt eredményez az állam költségvetésében. Nagy-Britannia egyik most is fizetős autópálya szakasza, a West Midlands-i M6-os, amit az autók a hétköznapokon 7,10 fontért használhatnak.

Főbb most is fizetős útszakaszok és átkelőhelyek Nagy-Britanniában:
  • M6 Toll – West Midlands
  • M25 – Dartford River Crossing
  • M4 – Second Severn Crossing
  • M48 – Severn Bridge
  • A4 – Batheaston Bridge
  • A15 – Humber Bridge
  • A19 – Tyne Tunnels
  • A38 – Tamar Bridge
  • A41 – Mersey Tunnels – Queensway
  • A57 – Dunham Bridge
  • A59 – Mersey Tunnels – Kingsway
  • A477 – Cleddau Bridge
  • A533 – Mersey Gateway
  • A3025 – Itchen Bridge

Bár az M6-os egy magánbefektetési cég tulajdonában van, de mintaként szolgálhat a kormány által üzemeltetett autópályák számára országszerte. Egy Downing Street-i forrás azt állította a The Times lapnak, hogy: „A Downing Street-en ezt a témát nagyon fontolgatják. A szakpolitikai egység alaposan megvizsgálja a lehetőségeket, mert az üzemanyagadóval kapcsolatos újabb módosítások most még sürgetőbbé teszik, hogy a problémára megoldást találjunk.”

Jelenleg a miniszterek véleménye megoszlik abban a tekintetben, hogy vezessenek-e be ideiglenes útdíjat, vagy állandósítsák azokat. A Közlekedési Bizottság parlamenti képviselőinek egy pártokon átívelő csoportja a múlt hónapban azt javasolta, hogy kamerák segítségével a jármű típusától, a megtett távolságtól és a forgalom mértékétől függően kötelezzék fizetésre a sofőröket.

Más bennfentesek szerint a konkrét lehetőségek kidolgozása még nem kezdődött el, és vannak, akik nem is hajlandók előmozdítani az ügyet, mert tartanak a vidéki területek képviselőinek válaszreakciójától.

Paul Scully kisvállalkozók minisztere a Times Radionak azt mondta: „Úgy gondolom, hogy ezt tényleg ki kell dolgozni. Ha az elektromos autók számát nézzük innentől 10 év távlatában, akkor bizony a Pénzügyminisztériumnak gyorsan találnia kell valamit, ami a benzinadóból származó jövedelemhiányt pótolni fogja. De gyanítom, hogy még sok tárgyalás lesz erről, mielőtt megoldást találnának erre a pénzügyi kihívásra.”   Forrás  Fordította: Válóczi Andrea

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után