Felgyújtottak egy idős férfit, miközben hazafelé sétált Angliában, Birmingham városában 1

A terrorelhárítás is bekapcsolódott a nyomozásba, miután egy idős férfit felgyújtottak, amikor egy közeli mecsetből éppen hazafelé tartott.

Felgyújtottak egy idős férfit, miközben hazafelé sétált Angliában, Birmingham városában 3

Egy embert már el is fogtak és le is tartóztattak gyilkossági kísérlet elkövetésének gyanújával – jelentette be ma a West Midlands-i rendőrség. Az áldozattal állítólag egy férfi elegyedett beszédbe, miután tegnap este 19 óra után az idős bácsi elhagyta a birminghami Dudley Road-i imahelyet.

Az értesülések szerint a két férfi egy rövid ideig beszélgetett egymással a Brixham Roadon, Edgbaston területén, majd az áldozatot állítólag egy ismeretlen anyaggal fújták le és gyújtották fel, amelynek következtében a kabátja lángba borult. A felgyújtott férfi égési sérüléseket szenvedett többek közt az arcán, és súlyos sérülésekkel szállították kórházba, de vélhetően nincs életveszélyben az állapota stabil.

Felvételek keringenek az incidensről a közösségi médiában, amiken az látható, ahogy egy hátizsákos férfi egy másik férfira mutat – majd egy ponton elkezdi lökdösni –, és ezt követően gyújtotta meg a másik személy ruházatát. A West Midlands-i rendőrség a Metropolitan Police-szal együttműködve vizsgálja, hogy van-e összefüggés a londoni Ealing területén történt hasonló esettel. Ott egy 82 éves férfit gyújtottak fel a Singapore Roadon február 27-én, azt követően, hogy elhagyta a nyugat-londoni iszlám központot.

Felgyújtottak egy idős férfit, miközben hazafelé sétált Angliában, Birmingham városában 4

A West Midlands-i helyi önkormányzati tag azt mondta, hogy „teljesen megdöbbentette az idős, sokak által tisztelt úriember elleni aljas támadás”.

Rizwan Jalil, aki a nyugat-midlandi tűzvédelmi hatóságnál dolgozik, a BirminghamLive-nek azt mondta: „Ő a helyi közösség egyik oszlopos tagja, aki jóval több mint 20 éve él itt.”

A birminghami városi tanács vezetője, Ian Ward, a kabinet társadalmi igazságosságért, közösségi biztonságért és egyenlőségért felelős tagja, John Cotton, valamint Sharon Thompson és Marcus Bernasconi egyházközségi tanácsos hozzátette: „Igyekszünk mindenben segíteni a hatóságoknak és a családnak is. A helyi tanácsosok és a képviselők közösségi csoportokkal és helyi mecsetekkel is együttműködtek, hogy támogatást nyújtsanak a szélesebb közösségnek. Arra szeretnénk kérni a helyi közösséget, hogy működjenek együtt a rendőrséggel, és kerüljenek el minden spekulációt a nyomozásnak ebben a szakaszában.”

Felgyújtottak egy idős férfit, miközben hazafelé sétált Angliában, Birmingham városában 5

Richard North főfelügyelő, a birminghami rendőrség parancsnoka a következőket mondta: „Nyomozásunk folytatódik a terrorizmus elleni rendfenntartó egység támogatásával, akiknek megvannak a megfelelő eszközeik az incidens pontos körülményeinek teljes körű megállapításához. Több egységünk járőrözik a környéken, hogy megnyugtassák az embereket. A rendőrség emberei egész éjjel azon dolgoztak, hogy kiderítsék, mi történt pontosan, és ki a felelős.”

„Rendkívül komolyan vesszük ezt az ügyet, és minden rendelkezésünkre álló erőforrást felhasználunk. Igyekszünk fényt deríteni a támadó indítékára, de egyelőre nem szeretnénk találgatásokba bocsátkozni ebben a tekintetben. Megvizsgáljuk a CCTV felvételeit, és beszélünk a szemtanúkkal. Ma reggel is beszéltem emberekkel, így tudom, mennyire aggódnak, és hogy ők is válaszokat várnak.”

“Eltökélt szándékunk, hogy a lehető leghamarabb megkapjuk ezeket a válaszokat, és arra kérem a közösséget, hogy működjenek együtt velünk, és kerüljenek mindenféle spekulációt a történteket illetően.”  Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után