Emberek millióinak emelkedik a fizetendő biztosítási díja az Egyesült Királyság területén, miután a kormány a hétvégén megemeli a biztosítási adót.
A biztosítási adó (Insurance Premium Tax) a kormány által a biztosítókra kivetett adó, amit azért vezettek be, mert úgy ítélték meg, hogy a szektor nincs megfelelő mértékben megadóztatva. Ahogyan az pedig ilyenkor lenni szokott, ha emelik az adó mértékét, a cégek erre úgy reagálnak, hogy emelik az árakat, tehát a végén mi fizetünk többet.
Na, de mennyivel fizetünk többet?
Vasárnaptól az IPT 6%-ról 9.5%-ra emelkedik, amint azt korábban George Osborne brit pénzügyminiszter már bejelentette a nyár folyamán. Az autó és motortulajdonosok biztosítása átlagosan £13-tal fog emelkedni, az ingatlanokra és más értéktárgyakra vonatkozó biztosítások pedig átlag £10-tal nőnek.
Az AA azonban figyelmeztetett, hogy a fiatal gépjármű tulajdonosok, és a londoniak komolyabb emelkedésre számíthatnak. A 22 év alattiak átlagosan £42-tal, míg egy átlagos Londonban lakó jármű tulajdonosnak £31-tal lesz több az éves biztosítási díja. Azonban még az emeléssel együtt sem állunk rosszul, ugyanis az éves díjak várhatóan így is alacsonyabbak lesznek, mint 3 évvel ezelőtt. Mindazonáltal az AA jelentése szerint a nyár folyamán az árak igencsak megugrottak, és az elmúlt 6 hónapban több, mint 10%-kal emelkedtek. Félő, hogy ezért sok fiatal biztosítás nélkül kezd majd vezetni, derült ki Janet Connor, az AA Insurance igazgatójának nyilatkozatából.
Kiket érint a változás:
- 3 millió gépjármű tulajt
- 7 millió ingatlannal kapcsolatos biztosítással rendelkezőt
- 3 millió háziállat tulajdonost
- 3 millió privát egészségbiztosítással rendelkezőt
Az utasbiztosítást, a jelzálog biztosítást és az életbiztosításokat nem érinti a jelenlegi módosítás.
1.5 Milliárd GBP évente
Hannah Maundrell, a money.co.uk főszerkesztője szerint ez az adóemelés csak egy csepp a tengerben, ahhoz képest, hogy az emberek mennyit tudnának megtakarítani, ha másik biztosítóhoz mennének át. A becslések szerint a gépjármű tulajdonosok például évi átlag £223-ot tudnak spórolni, ha egy jobb konstrukcióra váltanak. Ezzel az adóemeléssel a brit kormány évente 1.5 milliárd fontot tud begyűjteni az államkasszába. Forrás: http://www.bbc.co.uk/
[efb_likebox fanpage_url=”https://www.facebook.com/hunglia.magyarok” fb_appid=”” colorscheme=”light” hide_cover=”1″ show_faces=”0″ show_header=”0″ show_stream=”0″ show_border=”0″ small_header=”1″ hide_cta=”1″ ] – Itt Like-old oldalunkat- Itt csatlakozhatsz a Hunglia Facebook csoportjához, ami már 12,000 fős.
- Próbáld ki a vadi új szolgáltatásunkat, a Hunglia keresőt.
- Így tudsz a mobilodon HuNglia ikont elhelyezni, amivel egyből eléred oldalunkat.