Embereket fújt el az utcán, egy kamiont pedig az autópályán menet közben borított fel a vihar Nagy-Britanniában 1

Valaki sikeresen lencsevégre kapta azt a megdöbbentő pillanatot, amint az Eunice vihar egyik erősebb széllökése elsodort és felborított egy teherautót, miközben az M4-es úton haladt Walesben.

Embereket fújt el az utcán, egy kamiont pedig az autópályán menet közben borított fel a vihar Nagy-Britanniában 3

A videón szereplő nehéz tehergépjármű egyike volt annak a két teherautónak, amelyeket a rendkívül erős szél borított fel ma reggel az autópályán a Porthcawl és Margam közötti útszakaszon. A forgalom a baleset következtében egy időre teljesen leállt, a mentők pedig a helyszínre siettek a teherautó-sofőrök ellátására.

A rendőrség szóvivője elmondta, hogy „mind a két sofőrt sikerült biztonságosan kimenteni a felborult járműveikből”. A sofőrök állapota egyelőre nem ismert.

A hihetetlenül erős szél miatt az M4-es Prince of Wales-hídon és az M48-as Severn-hídon is le kellett állítani a forgalmat, amiről úgy tudni, hogy először fordult elő a történelem során.

Mindeközben egy dél-londoni, Croydonban készült videón pedig az látható, ahogy több felnőtt embert fúj el és terít a földre az óriási erejű szél a George Streeten. Aki nem vonult fedezékbe, hanem a nyílt utcán próbált meg sétálgatni, azok közül többen hasonló sorsra jutottak. Voltak akik villanyoszlopokba kapaszkodtak, hogy ne vigye el őket a szél, mások pedig az első épületbe igyekeztek bemenekülni a vihar elől, aminek nyitva volt az ajtaja.

Az Egyesült Királyságban több tízezer otthon maradt áram nélkül a vihar miatt, és számtalan repülőjáratot, vonatot és a kompjáratot is töröltek, a közutakon számtalan helyen van torlódás, és iskolák tucatjait zárták be a vihar miatt. A Brutális erejű szél emellett a híres O2 aréna tetejét is széttépte, sőt a hírek szerint a valaha volt legerősebb széllökést rögzítették Nagy-Britanniában.      Forrás