Életveszélyesen megfenyegették a Nagy-Britanniába költözést fontolgató lányt, akinek az üzenetét tízezrek osztották meg

0

A 22 éves Mészáros Luca a választásokat követően fakadt ki egy hosszabb terjedelmű írásban a Facebook oldalán, amit elképesztően sokan olvastak és osztottak meg.

A lány részletesen leírta, hogy mennyire nehéz sorsa van egy átlagos fiatalnak jelenleg Magyarországon, és hogy emiatt kénytelen lesz valahol külföldön, valószínűleg Nagy-Britanniában szerencsét próbálni. Posztját egyébként itt lejjebb görgetve elolvashatjátok.

Luca egy nemrégiben készített interjún beszámolt róla, hogy mekkora vitát váltott ki az irománya, és hogy megdöbbentő, hogy mennyi negatív reakciót, beszólást és fenyegető üzenetet kapott mindössze néhány nap leforgása alatt.

A fiatal lány azt is elmondta, hogy posztját a legkevésbé sem politikai töltetű, uszító hangvételű dolognak szánta. Ennek ellenére, értelem szerűen a Fidesz pártiak részéről hihetetlenül sok támadás érte őt, ugyanis sokan azzal vádolják, hogy az ellenzék utasítására cselekszik, vagy épp csak szándékos Fidesz ellenes uszítás amit csinált.

„Nem az a baj, hogy sokan nem értenek velem egyet, hanem az, ahogyan kifejezik ezt. Az elmúlt egy hétben több fenyegetést is kaptam. – nyilatkozta Luca.

„Hétfőn egy kézzel írt levelet hagytak nekem címezve az iskolám melletti kávézóban, amelyben pocskondiáznak. Emellett egy Facebook-csoportban szervezkednek, hogy a Facebook-oldalamat lepontozzák. Egy távolabbi ismerős pedig elindított rólam egy újabb álhírt. Ez egy undorító történet, kezd a helyzet elfajulni, így már ügyvédet is fogadnom kellett. (…) Gyakorlatilag kezdem a testi épségemet is félteni. (…)  Az elmúlt egy hét ellenséges reakciói arra sarkallnak, hogy elmenjek innen.

Lucával interjú is készült, amit itt nézhettek meg:

Ez volt Luca elgondolkodtató írása, amit sokezren osztottak meg:

„Nem szoktam ilyeneket kiírni. Sőt, még semmit nem írtam ki Facebookra. Soha. Azt sem tudom, mi a franc értelme van, hogy kiírom most, de ma egyszerűen kikívánkozott belőlem. Szóval egy Luca féle kora reggeli poszt következik.

22 éves vagyok.
A húgom 14 évesen már megmondta, hogy elmegy innen. Ennek 5 éve. Jövőhéten Skóciába megy megnézni az iskolát, ahova kapott ajánlatot. Szeretnénk támogatni ebben, de a szívünk szakad bele, hogy elmegy.

22 éves vagyok.
Anyukám óvónő, méghozzá kiváló. Egyedül nevelt fel minket. Rohadt keveset keres, de ebbe beletartozik a családi pótlék. Aki nem tapasztalta, fogalma nincsen, hogy az egyik legkeményebb munkával keres ennyit. Májustól csökken a fizetése 13.000 forinttal, mert a húgom is leérettségizik. Elveszti a családi pótlékot.
Mikor azt kell mondania a nagyobbik lányának, hogy májustól nem tudja támogatni őt, emiatt a potom 13.000 forint kiesés miatt, mert ő is csak tengődik, mindig látom rajta, hogy kicsit összetörik a szíve.

22 éves vagyok.
Két hónap, és megkapom a diplomámat. Óvó néni leszek én is. Az állam, (HA kaptam) 8000-el támogatta a tanulásomat/félév. 8000 forinttal. Ha minden jegyem kitűnő lett volna, 20.000 forint a maximum, amit kaphattam volna. Sok külföldi barátom van, akiknek, mikor ezt elmondom, ráfagy a mosoly a képükre. Sajnos nem hiszik el. Igazából én sem.

22 éves vagyok.
Szeretnék óvónő lenni, minden nyűgével, és az államnak köszönhető szivatásával együtt, szeretnék az lenni. Csodálatos szakma, és szeretném szeretni: de nem fogom tudni.

22 éves vagyok.
Szeptembertől, gyakornokként, 2 évig, 120.000 forintot fogok keresni. Budapesten ez egy szoba ára. De én nem szeretném a 100%-át oda adni a fizetésemnek azért, hogy legyen tető a fejem fölött. Végül is, ennem is kéne. Vagy valami.

22 éves vagyok.
Szeretnék egy lakást. Nem nagyot, mindig a kis lakásokat szerettem, a 30nm tökéletes lenne. Azt hiszem, nem kérek sokat. Ha szeretném, hogy felnőttként saját tető legyen a fejem felett, 22 évesen fel kell hitelt vennem, ami 40 éves koromig a nyakamon lesz. Jobb esetben. És a 120.000-ből majd a 160.000-ből kéne fizetnem a törlesztőjét.

Én ezt nem akarom. Meg nem is tudom.

22 éves vagyok.
Kinéztem egy kávéfőzőt egy hónapja, de nem tudtam megvenni magamnak. Mondom egy kávéfőzőt. Nem autót, nem gyémántékszert, nem egy 26. táskát: egy kávéfőzőt. Szóljatok, ha sokat akartam.

22 éves vagyok.
Terveznem kéne a jövőmet.
De nem tudom. Mert itt nincs olyanom. Nem látom magam előtt, sosem láttam. Ez pedig megijeszt. De nagyon.

22 éves vagyok.
Pár év, és szeretnék családot. Imádom a gyerekeket, mindig is akartam családot.
Hogy itthon-e? Szeretnék, ez a hazám, ezt a nyelvet beszélem. De nem fog megtörténni.

22 éves vagyok.
Terveznem kellene, alakítanom az életem, fixálni a jövőmet, emellett pedig élveznem az élet egyik legjobb időszakát.
DE NEM TUDOM.

22 évesen ugyanis nem látom a jövőm. Mert az én hazámban, itt, Magyarországon, nincs jövőképe egy 22 évesnek, aki nemsokára megkapja a diplomáját a kezébe. Ami manapság semmit sem ér itthon.
Mert az én hazámban napról-napra él azaz ember, aki becsülettel dolgozik.
Mert az én hazámban vegetálunk.
Mert az én hazámban a 2 felnőtt csak úgy tudja magát eltartani, ha egymásra támaszkodik. Ha nincs egy párod, haverod, akárkid, akivel közösen osztozol a költségeken; 22 évesen mehetsz vissza anyádhoz: aki már szintén nem tud eltartani, mert önmagának is alig jut.
Mert az én hazámban egy friss diplomás nem akar elhelyezkedni a saját végzettségében, amit ő választott anno, hiszen ezt szerette volna csinálni. Nem akar családot. Nem akar: JÖVŐT.

Mert az én hazámban, egy kávéfőzőről csak álmodni lehet. Remélem, külföldön majd vehetek egyet.”     Értesülj az angliai hírekről azonnal, facebookon való keresgélés nélkül: katt alul a csengő ikonra, majd a csatlakozásra   Forrás

A Nagy-Britanniában élő magyarokat egyesítő új facebook csoport / HuNglia Facebook Oldal
Cikk Megosztása ismerősökkel: