Egy tinédzsert meglőttek két másikat pedig megkéseltek Londonban 1

Két fiatalt is kórházba kellett szállítania a kiérkező mentőknek, miután az egyiket pisztollyal lőtték meg, a másikon pedig késsel ejtettek súlyos sebet Kelet-London területén.

Egy tinédzsert meglőttek két másikat pedig megkéseltek Londonban 3

A rendőrök azonnal a helyszínre siettek, miután riasztották őket, mert egy fegyverrel rendelkező személy tüzet nyitott a Hackney-i Kingsland Road-nál levő Cake and Custard Factory-ban. Két 19 éves férfit kellett pénteken, nem sokkal 23 óra előtt kórházba szállítaniuk a mentősöknek. A két sebesült fiatal sérülései a hírek szerint súlyosak de szerencsére nem életveszélyesek.

Az incidens kapcsán egyelőre még letartóztatás nem történt, de a rendőrség nagy erőkkel keresi az elkövetőt. A Metropolitan Police arra kérte a szemtanúkat, hogy amennyiben bármilyen információval rendelkeznek az eset kapcsán, ami segítheti a nyomozást, azonnal vegyék fel a kapcsolatot a hatóságokkal.

Egy másik támadás során egy másik tinédzsert is megkéseltek pénteken a délutáni órák folyamán, aki alig 14 esztendős volt. Ő sajnos nem volt olyan szerencsés, mint a másik két fiatal, és nem sokkal fél 5 után belehalt a sérüléseibe.

A mentőket pénteken, nem sokkal 16 óra előtt riasztották a Barking Roadra, East Ham-ben, késelés  miatt. A rendőrség szóvivője elmondta, hogy a helyszínelés még tart, és hogy az incidens miatt a következő napokban a környéken nagyobb rendőri jelenlét lesz megfigyelhető.

Sadiq Khan, London polgármestere a hírt lesújtónak titulálta. Bárki, aki látott vagy hallott valamit az eset kapcsán, ami hasznos lehet, vegye fel a kapcsolatot a rendőrséggel. A szemtanúk névtelenül is felvehetik a kapcsolatot a Crimestoppers alkalmazottaival a 0800 555 111 telefonszámon.      Forrás

Megosztás