Kisbabának adott életet egy nő az idei Notting Hill-i karneválon, miközben az emberek és a kiérkező mentők együtt igyekeztek neki segíteni.
A mentőket vasárnap 18.45-kor riasztották a nyugat-londoni karnevál helyszínéhez. Az interneten közzétett videókon az is látható, hogy a rendőrség emberei egy nőnek segítenek, miközben a háttérben a tömeg ujjong, és énekel.
A londoni mentőszolgálat szóvivője a következőket mondta a történtek után: „Augusztus 28-án, vasárnap este 18:45-kor hívtak minket, hogy a Notting Hill-i karnevál környékén egy nő vajúdik és segítségre szorul. Kiérkezésünket követően elláttuk az anyukát és a kisbabáját is, majd mindkettőjüket azonnal kórházba szállítottuk.”
„Remélem, hogy a Notting Hill-i karneválon gyereket szülő nő biztonságban van és jól van, a babájával együtt. Ez egy stressz okozta korai szülés lehetett, és talán nem is számított rá.” – írta később az egyik személy, aki ott volt.
Sajnos a karnevál közben meghalt egy fiatal férfi, miután megkéselték egy hídnál. A met rendőrök tegnap este 8 óra körül találták meg a 21 éves férfit a Westway felüljáró alatt Ladbroke Grove-ban. A mentők kiérkezéséig elsősegélyben részesítették.
Ezt követően egy nyugat-londoni kórházba szállították, ahol az egészségügyi személyzet minden erőfeszítése ellenére belehalt sérüléseibe.
Több mint egymillióan vettek részt az idei Notting Hill-i karneválon. Ez az első alkalom, hogy 2019 óta megrendezik a Covid-19 világjárvány miatt, amely 2020-ban és 2021-ben nem tette lehetővé a híres esemény lebonyolítását.
A zene, a tánc, az ételek és italok a karibi kultúrát idézik. Rhaune Laslett azért hozta létre a karnevált, hogy megünnepelje a kulturális sokszínűséget. 55 év után ez a második legnagyobb karnevál a világon, a brazil riói karnevál mögött.
A karnevál közben egy buszmegálló is összeomlott, miután emberek kezdtek el táncolni rajta, és a baleset következtében két ember szorult orvosi ellátásra. A rendőrség elmondása szerint a karnevál ideje alatt, annak területén több, mint 200 letartóztatás történt. 46 testi sértés, 36 kábítószer birtoklása, 33 támadófegyver birtoklása, 27 közrend elleni szabálysértés és nyolc szexuális zaklatás miatt. Forrás