Egy diák megkéselte a tanárát az iskolában, egy másik srác pedig egy 19 éves fiatalt szúrt le Angliában

Hajtóvadászat indult egy férfi ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkéselt egy másik fiatalt és megtámadt egy nőt Londonban, majd ezt követően Hampshire felé menekült. A 23 éves Sam Gray pénteken a nyugat-londoni Uxbridge-ben történt támadás után menekült el a helyszínről és most nagy erőkkel keresik.

Egy diák megkéselte a tanárát az iskolában, egy másik srác pedig egy 19 éves fiatalt szúrt le Angliában

A fővárosi rendőrséget este 22:40 körül hívták az Arklay Close-i címre. A rendőrség szóvivője azt mondta, hogy találtak egy 19 éves fiatalt, több szúrt sebbel a testén. Szerencsére nem szenvedett életveszélyes sérüléseket, de a kiérkező mentők azonnal kórházba szállították. Egy 24 éves nő aki szintén elszenvedője volt a támadásnak könnyű sérüléseket szenvedett, ő nem szorult orvosi ellátásra.

Az értesülések szerint Grayt a két áldozat ismerte. A Met Police tegnap esti közleménye szerint Gray egy KT13 KNW rendszámú Peugeot-val indult útnak a bűncselekmény elkövetése után, és a nyomozók úgy vélik, hogy mostanra elhagyhatta London környékét. A rendőrség arra szólította fel a lakosságot, hogy jelentsék, ha valahol meglátják – de ne közelítsék meg – a gyanúsítottat.

Egy diák megkéselte a tanárát az iskolában, egy másik srác pedig egy 19 éves fiatalt szúrt le Angliában

Graynek az értesülések szerint vannak rokonai Eastleigh-ben, egy hampshire-i városban, körülbelül 60 mérföldre délnyugatra Uxbridgemtől, „és a rendőrség úgy véli, hogy visszatérhetett erre a területre”. Arra kérték a lakosságot, hogy semmi esetre se közelítsék meg Grayt, ha látják, hanem azonnal hívják a rendőrséget.

Eközben egy másik súlyos késes támadás is történt…

Letartóztattak egy tinédzser fiút a gloucestershire-i Tewkesbury egyik iskolájában, miután a hírek szerint megkéselt egy tanárt. A város Ashchurch Road-i iskolájában jelenleg számos rendőr tartózkodik az incidens helyszínén, miután a támadást követően számos bejelentés érkezett, amelynek következtében több egységet is a helyszínre küldtek.

Egy diák megkéselte a tanárát az iskolában, egy másik srác pedig egy 19 éves fiatalt szúrt le Angliában

Az iskolát és környékét a rendőrség egy időre lezárta, míg egy férfi tanárt a Gloucesteri Királyi Kórházba szállítottak szúrt sérülésekkel. A tanár állapotát illetően egyelőre még nem érkezett hír, nem tudni, hogy a sérülései mennyire súlyosak.

Az iskola igazgatónője, Kathleen McGillycuddy nyilatkozatában azt mondta: „Tudjuk, hogy ez a reggel aggasztó időszak volt a Tewkesbury Akadémiával kapcsolatban állók számára. Azért írunk, hogy megnyugtassunk mindenkit, hogy minden tanuló biztonságban és jól van.”

Egy diák megkéselte a tanárát az iskolában, egy másik srác pedig egy 19 éves fiatalt szúrt le Angliában

„Ma reggel nem sokkal 9 óra előtt értesítettek minket egy súlyos incidensről, amelynek következtében a személyzet egyik férfi tagja szorult kórházi kezelésre. Az iskolát bezártuk, és azonnal hívtuk a rendőrséget, amikor tudomást szereztünk az esetről.”

Azt mondta, hogy „a közeljövőben” további fejleményeket fognak közölni, miután a rendőrség jóváhagyta azokat. Az iskola szóvivője elmondta, hogy a diákokat a rendőrség útmutatása szerint hamarosan hazaengedik.     Forrás