Egerek, patkányok angliai otthonainkban: hogyan szabaduljunk meg tőlük 1

Angliában a nagy zsúfoltság, és a rengeteg szemét miatt, amit termelünk hétköznapjaink során, sokkal több a rágcsáló, mint azt Magyarországon megszokhattuk. Összeírtuk, mire érdemes odafigyelni, és mit érdemes tenni, ha otthonunkban megvetették a lábukat, vagy akár csak erre utaló jeleket észlelünk.

rat-403134

Mivel az idei telet az átlagosnál hidegebbnek jósolják a meteorológusok, minden élőlény a szokásosnál jobban be akar majd jutni a meleg helyekre, így otthonaink mindenhol a lista élén lesznek a kiszemelt célpontok között. A becslések szerint Nagy-Britannia patkány populációja 100 milliós nagyságrendű, és akkor az egerekről még nem is beszéltünk. Egyszóval nem épp rózsás a helyzet ilyen téren a briteknél, kivéve, ha egy belvárosi felhőkarcoló 30. emeletén tanyázunk. A probléma az egész ország területén jelen van, de a sűrűbben lakott településeken fokozottan gondot okoz, így Londonban

Nem tudni, melyik a rosszabb, ha sok kicsi szaladgál a házban, vagy ha egy nagy dög bukkan fel időről időre, ezt mindenki döntse el. Az biztos, hogy a patkányok elég nagyra meg tudnak nőni, és ezek sokszor még csak nem is félnek tőlünk. Itt van egy termetes példány, amit sikerült lefotózni, de olyan is volt, amit egy kebabosnál vettek videóra, amint a húson tanyázik. Nem is ragozzuk tovább, mert valószínűleg 10-ből 9 otthonban valószínűleg volt már, vagy jelenleg is fenn áll ez a probléma.

Nemcsak egészségtelen, mivel betegségeket terjesztenek, de az élelmiszereinket is megdézsmálják a kis rohadékok és a hangulatunkra is rányomja a bélyegét, ha nap, mint nap rágcsálókkal kell együtt élnünk. Itt van hát pár hasznos tipp, mit tehetünk ellenük.

Megelőzés

Érdemes körbenézni a házfalakat kívülről és belülről is, valamint a padlót, hogy nincs-e valahol rés, repedés, amin beférnek. Ha ugyanis van, akkor előbb, vagy utóbb de megtalálják, és egy 1 fontos érme méretű lyukon már simán beférnek a kisebbek.

mousehouse

A konyhabútorok alján sokszor szokott lenni egy „szoknya”, egy takaró elem, ami a bútor alatti rést és a lábakat takarja bokamagasságtól lefelé. Nagyon sok helyen ez nincs komolyan rögzítve, így csak el kell hűzni esetleg lecsavarozni. Oda mindenképp nézzünk be, és takarítsuk ki NAGYON TISZTÁRA, mert az egy tipikusan olyan hely, ahol ha kajamaradék van berugdosva (mert szeletelted a sajtot és egy darabka leesett és lusta voltál lehajolni és jaaaaj valahogy odakerült, nem is tudom hogy történhetett….), akkor az nekik olyan mint egy terített asztal. Ha már ott jársz, ellenőrizd, hogy találsz-e ott egér kakit (szart, csak a kaki cukibb kimondva), mert az árulkodó jel.

A konyhában egyébként is érdemes rendet tartani, mindent elpakolni, és elmosogatni, mert jó a szaglásuk.

Rengeteg angol házban a kert a konyhából nyílik. Ugye nem kell elmagyarázni, hogy a KERT a KONYHA és a NYITOTT AJTÓ kombinációja mit eredményez.

Még két dolog, amire különösen érdemes odafigyelni, a lépcső alatti tároló, vagy más néven Harry Potter szoba (amit van olyan gyökér főbérlő, aki kiad szobaként Londonban), és azok a részek, ahol a csővezetékek bejönnek a házba és keresztülmennek a falakon. Betömni mindet!

Célszerű felnézni a padlásra is, mert az is egy olyan rész, ahol sok a kacat, a kosz, és mivel ritkán járunk arra, bátrabban letelepszenek a betolakodók.

A kertben ne etessünk se mókust se madarat se semmit, mert az ott szétdobált kajára jön ám más is. A kukatároló mindig legyen zárva és szemetet se mellé se a házon kívülre a falhoz csak úgy ne tegyünk le.

Ha már bejutottak

Egérfogó – mindenki ismeri, tudjuk, hogy működik, használható, de nem a legjobb megoldás, ugyanakkor, ha van otthon, azt is érdemes kirakni.

eger ragacs

Ragacs – ez egy ragadós kartonlap, amibe ha az egyik testrészük beleragad, ahogy próbálják magukat kiszabadítani, egyre jobban beleragadnak. Ez talán a legolcsóbb, 1-2 fontért beszerezhető bármelyik kisboltban, és ha még kaját is rakunk a közepére, nagyon jól működik. Egyetlen baja, hogy nem öli meg, mint a fogó, így ez ránk marad.

Macska – a macska aranyos, és a nap többi részében is jó lakótárs, nem úgy, mint a ragacs, továbbá nem csak megfogja, de folyamatosan távol is tartja a rágcsálókat a háztól. A hátránya, hogy „üzemanyaggal” működik, tehát drágább, mint az előző kettő megoldás.

Az egérfogó eszközt mindig oda tegyük, ahol a lyuk van a falon, vagy a kuka közelébe, vagyoda ahol sok egérürüléket találtunk, vagy oda ahol a legtöbbször látjuk őket, mivel bejáratott útvonalakon közlekednek.

Ha pókokkal gyűlt meg a bajod, akkor arra is van egy hasznos cikkünk, amit érdemes megnézni. Reméljük, hasznosnak találtad. Szép napot!    Forrás: http://www.express.co.uk/

  • Itt csatlakozhatsz a HuNglia Facebook csoporthoz (13,000fő), és hivatalos oldalunkhoz (16,700fő).
  • Próbáld ki új szolgáltatásunkat, a Hunglia keresőt.
  • Így tudsz a mobilodon HuNglia ikont elhelyezni, hogy közvetlenül elérd oldalunkat.
  • Ha van egy érdekes, hasznos, tanulságos angliai magyar sztorid, küldd el: info@hunliaonline.com

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után