A konzervatívok 2010-es hatalomra kerülése óta tapasztalható lassú növekedés miatt az átlagos Nagy-Britanniában élő ember csaknem 4000 fonttal került rosszabb helyzetbe (a nagy átlaghoz képest) – derül ki az új adatokból.
Az OECD és az Office for Budget Responsibility által készített elemzés adatai azt mutatják, hogy az Egyesült Királyság reálértéken mindössze 11 százalékos növekedést ért el 2010 és 2023 között. Ez a más fejlett gazdaságok által elért, átlagában több mint 24 százalékos növekedési rátához viszonyítva azt jelenti, hogy személyenként átlag bő 3700 fonttal jártak rosszabbul az ország lakói.
A hivatalos adatokból összeállított elemzést lobogtatva az ellenzéki párt azt harsogja, hogy ők a növekedést helyeznék előtérbe. Keir Starmer múlt heti liverpooli beszédében kijelentette, hogy a jövőben hatalomra kerülő munkáspárti kormány prioritásai a „növekedés, a növekedés, és növekedés” lesznek.
Azt mondta, hogy az Egyesült Királyság gazdasága „gyengébb a versenytársaiénál. Kevésbé rugalmas. Törékeny.”, majd hozzátette: „És végső soron mindannyian szegényebbek vagyunk most ezáltal”.
Az ellenzéki párt által idézett OECD-adatok azt mutatják, hogy 2020-ban az Egyesült Királyság volt az egyik legnagyobb csapást elszenvedő ország a gazdaság növekedésének szempontjából, -9,3 százalékkal szemben az OECD tagok -4,3 százalékos átlagával.
A rossz gazdasági környezet azonban nem tudható be csak a Covid-járványnak, egyre több bizonyíték arra utal, hogy a növekedést az elmúlt 12 évben a Brexit és a mindenféle megszorítások egyaránt sújtották. A Munkáspárt szerint a kiesett növekedés 85 milliárd fontnyi adóbevétel-kiesést is jelentett az államháztartás számára.
Az Egyesült Királyság reálbérei pedig a másfél évtizedes gazdasági tevékenység ellenére még mindig alacsonyabbak, mint a 2008-as pénzügyi összeomlás előtt.
Ráadásul a megélhetési költségek válsága jelenleg is hatalmas és egyre növekvő terhet ró emberek millióira az országban. A legfrissebb hírek szerint az éves energiaszámlák árplafonja már ősz végére elérheti a 3600 fontot, ami brutális adat, pláne, ha belegondolunk, hogy tavaly októberben ez még 1400 font volt.
Az Országos Gazdaság- és Társadalomkutató Intézet szerdán közölte, hogy az infláció továbbra is meredeken fog emelkedni a gázárak emelkedése és az élelmiszerek drágulása miatt. Rachel Reeves, a Munkáspárt árnyékminisztere a következőket mondta: „A konzervatívok uralma alatt Nagy-Britannia lemaradt versenytársaink mögött, lenyomva a béreket és az életszínvonalat.”
„Nyomasztó érzés, hogy az egymást követő tory kormányok 12 éve 4000 fonttal rosszabb helyzetbe hozta az átlagos Nagy-Britanniában élőt az OECD többi országához képest. Az alacsony növekedést produkáló gazdaságok pedig nem fognak tudni megfelelni a jövő kihívásainak.” Forrás