Az összes felnőtt 2 hónappal a tervezettnél korábban megkaphatja az oltást Nagy-Britanniában 1

Körülbelül két hónappal a korábban behirdetett határidő előtt, vagyis július végére juthat koronavírus oltáshoz a teljes felnőtt lakosság Nagy-Britannia területén.

Az összes felnőtt 2 hónappal a tervezettnél korábban megkaphatja az oltást Nagy-Britanniában 3

Boris Johnson az oltási program friss adatainak tükrében új célokat tűzött ki, miután annak első fázisa sikeresen befejeződött, és a legveszélyeztetettebb 15 millió lakos be lett oltva február hónap közepére. A miniszterelnök szerint az új oltási ütemterv hamarabb segít megvédeni a legkiszolgáltatottabbakat, és lehetővé teszi egyes korlátozások korábbi enyhítését.

Az 50 évet betöltött felnőtteknek, valamint a kevésbé súlyos egészségügyi gondokkal küzdőknek, április 15-ig akarják felajánlani a vakcinát. Természetesen nekik sem lesz kötelező beoltatniuk magukat.  A cél az, hogy Július 31-ig minden felnőtt számára elérhetővé váljon az oltás. Az 50 éven aluliak oltási sorrendjét az Oltási Bizottság (JCVI) egyelőre még nem vázolta fel.

A korábbi tervek szerint szeptemberre akart a brit kormány idáig eljutni, de úgy tűnik, hogy a vártnál gyorsabban halad a lakosság beoltása. A kitűzött új céloknak persze feltétele, hogy a rendelkezésre álló oltóanyag mennyisége a következő hónapokban nem csökken.

Több mint 17,2 millió ember kapta meg az első oltást az ország 1500 oltási helyének egyikén, és csaknem 600 ezren kapták már meg a második adagot is. A jól haladó oltási program elősegíti a koronavírus korlátozások mielőbbi enyhítését, de a miniszterelnök ragaszkodott ahhoz, hogy a lockdown feloldása „óvatosan és fokozatosan” kell, hogy végbemenjen.

Mr. Johnson a hétvége folyamán véglegesíti az ütemtervet ezzel kapcsolatban, és a hétfői nap folyamán fogja nyilvánosságra hozni, hogy pontosan hogyan tervezi kivitelezni azt, illetve, hogy nagyjából melyik szektor mikor nyithat újra. Ezzel kapcsolatban néhány infó már ki is szivárgott a napokban.

A Downing Street egyik szóvivője azt is elmondta, hogy a JCVI hamarosan közzéteszi a vakcinaprogram második szakaszának prioritási listáját. A miniszterelnök pedig hétfő délután 15.30 körül fogja majd vázolni a parlamenti alsóház képviselőinek a terveket, majd ezt követően este később egy Downing Street-i sajtótájékoztató keretein belül közli azokat a lakossággal is.     Forrás

Megosztás