Egyre jobban kezd elmérgesedni a helyzet az EU és Nagy-Britannia közt az oltások miatt. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke rengeteg embert feldühített, miután egy német újságnak adott interjúban kijelentette, hogy az EU-nak hatalmában áll az exportot „teljesen leállítani”.
Ez a viselkedés a kontinensen egyre növekvő frusztráció egyik jele, ami többek közt annak köszönhető, hogy az EU nem kapja meg a brit-svéd vakcina gyártótól a beígért mennyiséget. Mairead McGuinness az Európai Bizottság egyik tagja azt mondta, hogy az EU vezetői csütörtökön találkoznak majd, hogy megvitassák az ügyet.
„Az európai polgárok egyre dühösebbek és idegesebbek amiatt, hogy az oltóanyag bevezetése nem történt olyan sebességgel, mint amire számítottunk. Mi is szállítunk oltóanyagot az Egyesült Királyságnak, szóval szerintem a nyitottság és az átláthatóság mind a két oldal részéről fontos kéne, hogy legyen.” – mondta a BBC1 The Andrew Marr Show című műsorában.
Ben Wallace védelmi miniszter erre azzal vágott vissza, hogy a Pfizer vakcina gyártását például többek közt pont az Egyesült Királyságból származó ellátmányok teszik lehetővé.
„A felnőtt dolog az lenne, ha az Európai Bizottság és néhány európai vezető az okoskodás helyett inkább elismerné, hogy mindannyiunknak vannak kötelezettségei. Mindannyian kényszeríteni fogjuk a többi felet a szerződésben vállaltak betartására. Az oltás készítése olyan, mint egy sütemény sütése. Mindenkinél más összetevők állnak rendelkezésre, és ezt az Európai Bizottságnak tudnia kell.”
Tizenhárom európai ország a napokban ideiglenesen betiltotta az AstraZeneca vakcina használatát, mivel aggályok merültek fel, hogy túlzott vérrögképződést eredményez. De mostanra sokan újrakezdték az oltások használatát, miután az Európai Gyógyszerügynökség kijelentette, hogy biztonságos.
Franciaországban, Németországban és Olaszországban például a felnőtteknek még csak körülbelül a 12% -a kapta meg az oltást, és a program olyan lassan halad, hogy úgy tűnik nem sikerült megakadályozni a koronavírus harmadik hullámát. Ennek eredményeként Európa számos országa teljesen vagy részlegesen újra lockdown alá került, és lehet, hogy még sok ezer ember veszíti majd el az életét emiatt. Forrás