Nyomozást indított a fővárosi rendőrség, miután egy fiatal férfit nyilvánosan halálra késeltek a reggeli csúcsforgalom óráiban, Londonban, az egyik metrómegálló mellett.

morden murder

A helyi rendőrség azt nyilatkozta, hogy a fiatal srác a 20-as éveiben járhatott. Sajnos a sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a kiérkező mentők már nem tudták megmenteni az életét, és a helyszínen belehalt sérüléseibe.

A támadás Kendor Gardens-nél, a Morden nevű metróállomás közvetlen közelében történt, kedden, méghozzá reggel 8-kor, mikor mindenki munkába igyekszik. A rendőrség éppen ezért úgy véli, hogy jó páran láthatták, vagy hallhatták is a bűncselekményt, ezért azzal a kéréssel fordultak a lakossághoz, hogy ha bármilyen információjuk van az eset kapcsán, vegyék fel a kapcsolatot velük, vagy tegyenek vallomást a legközelebbi őrsön.

03-wi-Kendor-Gardens-Morden-murder-3

Az áldozat a hírek szerint szövetnadrágot és inget viselt, és épp a megálló melletti füves, parkos részen próbált meg átvágni, amikor leszúrták. A szemtanúk állítása szerint a mentők megérkezéséig többen is próbálták életben tartani. Az egyik járókelő szívmasszázst is adott neki, a mentők érkezéséig, egy másik személy szintén odasietett segíteni, míg egy harmadik ember telefonon próbált segítséget szerezni.

A légi mentők és a rendőrség is perceken belül a helyszínen volt, ám a férfi megmentéséhez még így sem voltak elég gyorsak.

„Három embert láttam a parkban egy fa mellett. Az egyik lehajolt és próbálta újraéleszteni, azt, amelyik feküdt, egy másik pedig telefonált. 5 percen belül három rendőr kocsi is kiérkezett.” – nyilatkozta a 62 éves Megan Rayner, aki a háza ablakából nézte végig az esetet.

„Úgy nézett ki, mint egy átlagember, aki épp munkába tartott.” – mondta egy másik, magát megnevezni nem kívánó szemtanú.

Alig pár hete még csak, hogy egy másik fazon késsel temádt emberekre és egynek a nyakát is elvágta egy másik metrómegálló aluljárójában. A hozzátartozókat a rendőrség mostanra értesítette és gyilkosság ügyében nyomozást indítottak. A hatóságok szeretnének továbbá beszélni azokkal, akik próbálták megmenteni az áldozatot.     Forrás: http://www.bbc.com/